Helyi hírek, események
Feldíszítették a madarak karácsonyfáját
Az Újpetrei Óvodában a mindennapokban, német és magyar nyelven egyaránt folyik a játékos nevelés, továbbá a minőségi pedagógiai munka. Egy kisebb közösségben, mindez jobban kamatozik, több idő jut az egyéni készségfejlesztésre is. A csoportos foglalkozások pedig, a gyerekek aktív szocializációja mellett, a nyelvtanulás terén is szép sikerekhez vezetnek. Együtt ugyanis könnyebb megtanulni a mondókákat és a német, illetve magyar dalokat és persze a táncokat is. Mert azért néha, táncra is perdülnek a kis óvódások. Ottjártunkkor a madarak karácsonyfáját díszítették a picurkák, sok sok szalonnával és egyéb finomságokkal. Újpetrén nagy becsben van tartva a helyi óvoda. Itt a legkisebbek is számítanak, mégpedig nagyon is, hiszen ők jelentik a falu következő generációját. Legjobb esetben, közülük kerül majd ki a helyi orvos, pedagógus, óvónéni vagy éppen a polgármester. No de, erre egy kicsit még várni kell, addig is cseperedjenek, okosodjanak és önfeledten játszadozzanak, az óvoda falai között, avagy a hatalmas udvaron, ezek az édes kis picurkák.
Nemzetiségek háza nyílt Töttösön
Szerbek, rácok, svábok, majd a felvidéki magyarok és horvátok települtek be a történelem során Töttösre. A sokszínű falu múltját ma már egy különleges...
Bővebben →Oberkrájner muzsika és bordalok a kékfestő feszten
Az Országos Kékfestő Fesztivál második napjának szervezéséről és lebonyolításáról a nyárádi német önkormányzat, továbbá a Nagynyárád-Grossnarad Német ...
Bővebben →Kékfestő seregszemle, nívós kiállítással
Hogy repül az idő. Már a XVll. Országos Kékfestő Fesztivált rendezték meg a nagynyárádiak. Az ünnepélyes megnyitón Mintál Tibor polgármester köszöntöt...
Bővebben →Veterán autók gurultak Nyárád utcáin
A pécsi Veterán Autó-és Motorbarátok Egyesülete, veterán s klasszikus járművekből és retró tárgyakból tartott kiállítást Nagynyárádon. Szó szerint cso...
Bővebben →Birjánban sörrel locsolták a töltöttpaprikát
Az elmúlt hétvégén immáron a 3. Nemzeti Töltött paprika Fesztiválra invitálták vendégeiket a birjániak. Mindezt összekötötték egy szomjoltó sörfesztte...
Bővebben →Grillparty az árnyas fák alatt
A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével kész...
Bővebben →Adakozó gazdák Sombereken
2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze ...
Bővebben →Köszönjük Kriszta!
Kerner Krisztina nagyon szép és tartalmas 22 esztendőt töltött a Bólyi Városi Televízió kamerái előtt. A népszerű és közkedvelt műsorvezető, több mint...
Bővebben →Szoceg biofarm Szederkényben
A Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgáltatója...
Bővebben →Ismerős Arcok a Kiskastélyban
Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évr...
Bővebben →Népszerű a Krisna-völgyi búcsú
A Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének egyik legjelentősebb eseménye, a nyár közepén megrendezésre kerülő Krisna-völgyi búcsú. A három nap ...
Bővebben →Kapolcs, avagy csobbanás a nyárba
A Balaton és a nyár legizgalmasabb fesztiválja, a Művészetek Völgye idén ünnepli 26. születésnapját. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja id...
Bővebben →