Helyi hírek, események
Versenyeket nyertek az újpetrei diákok
Nem lehet kétségünk afelöl, hogy az Újpetrei Általános iskola pedagógusai, mindent megtesznek a minőségi oktatás és nevelés érdekében. Az iskola első féléve, igencsak tartalmassan telt. A mindennapi tanulás mellett jutott idő a tanulmányi és sport versenyekre is, ezeken pedig szépen helyt álltak az újpetrei suli nebulói. Nem hiába, alapból tehetségesek, felkészítőik pedig, kihozzák belőlük a maximumot. Mindezt csak is megerősíteni tudja az intézmény igazgatója, aki a Bóly TV-nek adott interjújában számolt be a versmondó és kreatív rajz sikerekről. A második félévre is szeretnék átörökíteni a lendületes kezdést az újpetrei iskolában. Ehhez azonban a diákok partnerségére és kitartására is szükségük lesz. A harmonikus együttműködés pedig, diákok és pedagógusok között mindig is szép eredményekhez vezethet. Újpetrén ezt már korábban felismerték, ezért is ilyen sikeresek.
Lippói sörfesztivál
Sorban a 3.Október Fesztet rendezték meg, a nagy számban svábok lakta településen, Lippón. A német sörfesztiválok hangulatát csempészték be ismételten...
Bővebben →Megyei lobbi parti
A magyar ember terített asztal mellett ülve, finomságokat falatozva, no és jó bort, netán pálinkát kortyolgatva vitatja meg a világ és saját maga dolg...
Bővebben →Színpadon a Kiegyezés
Zsúfolásik megtelt a Pécsi Nemzeti Színház nézőtere, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutató estje alkalmával. Különleges történelmi témájú művet hozot...
Bővebben →Bonafarm sportnap Bólyban
Mesés környezettel és jó idővel várták az idei Bonafarm sportnap résztvevőit Bólyban. A hagyományosan, évente megrendezésre kerülő eseményre a parkban...
Bővebben →Lóbarátok találkozója Kisbudmérban
Lóbarátok hétvégi találkozójára került sor Kisburmérban. 35 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén. Garétól, Keszün át, Bükkösdig...
Bővebben →Éjszakai varázs a Zsolnay Negyedben
Eljött a várva várt este, amikor újra megnyílt a Zsolnay Látványmanufaktúra, s bejárhatóvá váltak a Zsolnay Negyed ezidáig titkos helyszínei. Elsőként...
Bővebben →Flamenco est a Kiskastélyban
Egy gombostűt sem lehetett leejteni a bólyi Kiskastély Vendéglő legutóbbi tematikus estjén. Ugyanis, olasz vacsorest után a spanyol gasztrokultúra kös...
Bővebben →Egy éve volt az örségváltás a SLAMI élén
A Schneider Lajsos Alapfokú Művészeti Iskola életében különleges volt az előző tanév, ugyanis az év elejétől új igazgató irányította az intézményt. Vi...
Bővebben →30 éves a mohácsi Zora
30 éves fennállásuk alkalmával jubileumi gálaműsorral rukkolt elő a mohácsi Zora Táncegyüttes. A javarészt délszláv táncokat bemutató táncközösség ez ...
Bővebben →A hazait népszerűsítették
Coop Rallye feliratú autók sokasága futott be a mohácsi MCS vágóhíd látogatói parkolóiba, jelzve, hogy itt valami nagy dolog készül. No és valóban így...
Bővebben →Szekcsőnél fényhidat alkot a Nap a Dunán
Dunaszekcsőnél meseszép arcát mutatja a Duna, ilyenkor ősz elején. Az alacsony vízállás miatt imitt amott kikandikálnak a homokpadok, a sebessen szala...
Bővebben →A természet csodái a Sveci tavaknál
Érdemes felfedezni a bólyi Alsó-Tukár völgyében meghúzódó Sveci tavakat. A természet csodái, itt egy helyen koncentrálódnak. Növényi és állati populác...
Bővebben →