Helyi hírek, események
A halak nyerték a horgászversenyt...
Louis de Funés régi klasszkus filmje, "A horgász a pácban" című alkotás jutott sokak eszébe az idei, május 1-jén megrendezett, borza-völgyi horgászverseny kapcsán. A dél-nyugati szél nem igazán kedvezett a munka ünnepén a halfogáshoz. A halak szabadságolták magukat, így a 8 órától 12 óráig tartó verseny során, igencsak "soványak" maradtak a szákok. Amúgy a Borza-völgye tó közkedvelt horgászparadicsoma a térség pecásainak. 10 hektár vizfelülettel rendelkezik, csaknem 200 horgász tagja a helyi egyesületnek, s kedvcsinálóként, az elvihető állomány tekintetében, 55 mázsa került idén telepítésre. Pontyot és süllőt telepítettek eddig, de érkezik még ponty szállítmány a közeljövőben is.13 éve Szabó László a tógazda, aki nagyon sok változást megélt már a Borza-völgyében. Elmondása szerint rendszeres társadalmi munkával tartják tisztán a partot, emellett a halágy iszaptalanítása is megtörtént a közelmúltban. A tónal két jelentős versenyt rendeznek, május 1-jén és augusztus 20-án, ekkor nagy presztízs csatát vívnak a horgászok, a legnagyobb fogás érdekében. A tógazda elmondása szerint fogtak már ki a tóból 16 kg-os pontyot, 39 kg-os harcsát és 6 kg-os süllőt is... Horgászaik java sporthorgász, de sokan fogyasztják is a halat, egy-egy jó halászlé avagy sülthal sűrün szerepel a hétvégi menüsorban. A mostani verseny csendesen telt, a versenyt végül a felnőttek között Gondon Zoltán nyerte 6,2 kg-mal, az ifik között Félig Hugó 2,6 kg-mal, míg a gyerekek között Alföldi Bence volt a lejobb 4,3 kg-mal. Gratulálunk minden nyertesnek és résztvevőnek. Kijelenthetjük, hogy ezen a napon, javarészt a halak győztek.
Iparos nosztalgia bál
Isten áldja a tisztes ipart. A közismert áldás, egykoron valamennyi bólyi Iparos Bálban elhangzott. Már pedig ebből volt jócskán, mind Németbólyban, n...
Bővebben →Német projektnap az óvodában
A bólyi Óvoda közismerten német nemzetiségi intézmény, fenntartója a helyi német önkormányzat. A gyerekek oktatása és nevelése, ennél fogva kétnyelven...
Bővebben →Stabil piacvezető a Terrán Kft.
A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., tetőcserepeket és a tető teljes, szakszerű kialakításához szükséges, kiegészítőket gyártó és forgalmazó vállalat. 100...
Bővebben →Versend jelentős támogatásokban részesül
Jelentős támogatásokban részesült az elmúlt hónapokban Versend, a többségében romák lakta kis baranyai község. A közmunka programok eddig is nagy léts...
Bővebben →Elindult a báli szezon
Meg volt az első, mármint a báli szezon első bálja. Hagyományok szerint, minden évben Babarcon perdülnek táncra először a bálozók. Itt a helyi Művelőd...
Bővebben →Pici suli nagy hatékonysággal
1986-tól a sárorhelyiek szíve csücske a helyi kis iskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestül...
Bővebben →Egyháziból állami fenntartásba kerültek
3 évig egyházi fenntartásban működött a Kölkedi Általános lskola, míg jelenleg a Mohács Tankerület fennhatósága alá tartozik. Voltak persze előnyei, a...
Bővebben →Hagyományozók Erzsébeten
A Kercsó család "hagyományőrző" és "hagyományt átörökítő" tevékenysége, mára példaértékűvé vált. Régi gyermekjátékok és hangszerek elkészítését, illet...
Bővebben →Trigo partnertalálkozók
Az év első hetével megkezdte téli partnertalálkozóinak sorozatát, a Trigo Kft. Ebből február végéig 5 etapot rendez az agrár termékek értékesítésével ...
Bővebben →Közszereplőkkel indult az év
Ádám János, a Bonafarm Mezőgazdaság vezérigazgatója, dr. Hargitai János térségünk országgyűlési képviselője és Hárs József Bóly polgármestere volt tel...
Bővebben →BÚÉK!
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK VALAMENNYI ÜGYFELÜNKNEK ÉS NÉZŐINKNEK! A SÁGHY- SAT KFT. ÉS A BÓLYI VTV MUNKATÁRSAI...
Bővebben →Karácsonyi üzenet
A Bóly TV ünnepi műsorában, exkluzív interjút láthatnak, dr. Udvardy György Püspök Atyával. Karácsonyi üzenetét adáskörzetünk 50 településén tekinthet...
Bővebben →