Helyi hírek, események
Országos német gála
Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kétezren fogadták el az invitálást a német önkormányzatok napjára, amelyet 23. alkalommal rendeztek meg, ezúttal a fővárosban. Régi ismerősök köszöntötték egymást a folyosón összefutva, ismét összejött a hazai németség
nagy közössége. Ki népviseltben, ki pedig alkalmi ruhájában érkezett vidám mosolygós arccal a kitüntetett eseményre. Az általunk megszólaltatott jeles vendégek örömüket fejezték ki, hogy ismét itt lehetnek, a magyarországi németség nagy ünnepén.
Schubert Olivia elnök asszony és a német kormányt képviselő, Bernd Fabritius köszöntője után, kiváló együttesek és díjnyertes kultúrcsoportok léptek színpadra és arattak nagy elismerést, főként népzenei, néptánc- és népdal-produkcióikkal. A gálán hárman vehették át a „Magyarországi Németségért Arany Dísztűt”, a német nemzetiség legrangosabb kitüntetését, valamint példamutató.hagyományápoló tevékenységükért diákokat jutalmaztak a Koch Valéria díjakkal. Mindez fennkölt és bensőséges hangulatban zajlott. Az idei német gála résztvevői mindemellett megémlekezetek az országos német önkormányzat.tavaly augusztusban elhunyt elnökére, Heinek Ottóra is, aki munkássága során oly sokat tett ezért a közösségért. A jövő esztendőben ismét Pécsre látogat el ez a rangos esemény, tekintettel a Dél-Dunántulón elő nagy számú hazai németségre.
70 éves a Babarc SE
A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell ...
Bővebben →Partnertalálkozó Klippeléknél
Partnertalálkozóra invitálta Klippel József térségünk polgármestereit, tüzép telepe beszállítóit és Baranya ismert építési vállalkozóit. Célja ezzel n...
Bővebben →Bólyi bérmálkozás Püspök Atyával
A pünkösd kiváló alkalom a bérmálkozásra. A bólyi gyerekek hagyományossan, a szentlélek eljövetelének ünnepén részesülnek ezen szentségben. A hittanta...
Bővebben →Nyárádi kórustalálkozó
Székelyszabar, Bonyhád, Kakasd és Nagynyárád kórusai adtak közös pünkösdi koncertet, a felújítás alatt álló nyárádi templomban. Egyházi és világi dalo...
Bővebben →Bólyi pünkösdölő
Pünkösdi fesztiválra invitálta a bólyiakat a helyi német önkormányzat. Színes programmal és vásári kavalkáddal várták őket a Batthyányi térre. Az itt ...
Bővebben →Horvátok horgászversenye Töttösön
A hazai, baranyai és a határon túli horvátság baráti találkozojára került sor a töttösi 3 kívánság tónál. A helyszín kiválasztásánál sokat nyomott a l...
Bővebben →Sportos nap a szocotthonban
A társult települések ellátotjait invitálták sport és rekreációs délutánra, a Bólyi Szociális Központ udvarára. Ezen a napon, pihenő sarkot is avatta...
Bővebben →Egy baleset margójára
Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okoz...
Bővebben →Trigo partnertalálkozó a búzában
Nyári terminusához érkezett a Trigo Kft. partnertalálkozóinak sora. Búza fajtabemutatóra invitálták térségünk agrár gazdálkodóit, kiváltképp azokat, a...
Bővebben →Tájházak találkozója Szajkon
Német Nemzetiségi Tájházak s emellett a Dél-dunántúli Tájházak közös találkozójára került sor Szajkon. Az egésznapos program tudományos konferenciáva...
Bővebben →Megyei vadásznap Szentlőrincen
Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem ös...
Bővebben →Munkásszálló épül Bólyban
Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett...
Bővebben →