Helyi hírek, események
Szederkényi Sváb bál a tradíciók útján
A 28. Szederkényi Sváb bál hangulatát nehéz szavakkal leírni. Mindenképpen segítségünkre van a képi és a hangrögzítés, amely valamelyest hitelesíti a dícsérő gondolatokat. Merthogynem egy ilyen patinás és jólszervezett hagyományőrző bált, csakis dícsérni lehet. Elsősorban, csaknem 3 évtizedes múltja miatt, másrészt a szokásos gálaműsorért, amely minden évben felvezeti a táncos mulatság kezdetét. Idén a Karasica táncegyüttes gondoskodott a jó hangulat megalapozásáról, no és nem is akármilyen színvonalon. A Diamant Kapelle profi szórakoztató zenekar, akik a sváb zenei hagyományok őrzőinek számítanak. Ezúttal sem okoztak csalódást vendégeiknek. A Szederkényi Sváb bál idén is szenzációsan sikerült. Köszönhetően, a kiváló hangulat felelősöknek és a belevaló törzsközönségnek. Nem hiába, a szerkényiek és vendégeik, igazán tudnak szórakozni.
Szól a rádió
Orion, Videoton, Tesla, Elprom, Resprom, Siemens, Philips, Grundig, csak néhány márkanév a régi idők rádió klasszikusaiból. A Lánycsóki Rádiómúzeumban...
Bővebben →Félévi bizonyítvány
Máris elrepült a tanév első fele, gyermekünk haza hozta a várva várt értesítőt. S hogy ebben van-e meglepetés, azonnal kiderült. A félévi bukás vagy a...
Bővebben →Vince-napi bormustra
A hagyományokhoz hűen megtartották Mohácson az immáron lX. Vince-napi Bormustrát. A szervezők minden 2017-es bort szívesen láttak a megmérettetésen. ...
Bővebben →15.Sombereki Gazdabál
A Somberek és Térsége Gazdakör 15. jubileumi Gazdabáljára került sor a sombereki Granáriumban. Az eseményt igen illusztris vendégek tisztelték meg jel...
Bővebben →A Megyei Svábbál patinája
A Baranya Megyei Közgyűlés díszterme a mögöttünk hagyott évtitedek alatt, sok tucat patinás bálnak adott már otthont. Így természetesen a megyében ige...
Bővebben →A Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepe
A magyar kultúra napját, 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le, a Himnusz kézirat...
Bővebben →Vince-napi pincejárás
A Vince-napi hagyományt több versike, rigmus is őrzi, melyek közül talán a következők a legismertebbek: ,,Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres...
Bővebben →A bálok bálja Szediben
A 27. Sváb bált rendezték meg zsinorban, a szederkényiek. Második éve a Diamant Kapelle a hangulatfelelős és mitagadás ismét remek buli hangulatot t...
Bővebben →Állami megemlékezés Bólyban
Magyarország Kormánya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Bóly Város Önkormányzata és a Bólyi Német Önkormányzat közös szervezésében kerü...
Bővebben →Az UnteRock muzsikájára ropták Olaszon
Brazilia és Finnország után Olaszon is fellépet a sváb muzsika hazai sztárcsapata, az UnteRock Együttes. A báliszezon számukra igazi kánoán, hiszen té...
Bővebben →Dittrich Tamás nyomdokain járnak
Dittrich Tamás egykori sikereire építkező bólyi atlétikai élet ma is tevékenyen létezik. Ez nagy dolog, hisz a megyében is számos szakosztály szünt me...
Bővebben →Országos német gála a Kodály Központban
Idén 22. alkalommal került sor, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén ünnepelnek. A szokásjog sz...
Bővebben →