Helyi hírek, események
Lippói suli vizit
4 éve vezeti a Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolát Kállai Csilla igazgató nő, aki szaktanárként történelmet, no és etikát is tanít diákjainak. Büszkén számol be televíziónknak az elmúlt évek kimutatható létszám gyarapodásáról is. Jelenleg 95 kis és nagyobb gyermek tanul a lippói suli falai között. 3. éve a Boldog lskola kitüntető cím birtokosai is, amely hű tükre az itteni diákcentrikus szemléletnek. A lippói gárdonyisok a napokban lélekzetvisszafojtva várták a félévi értesítőket, csakúgy mint szüleik. A kréta rendszert folyamatosan figyelő anyukákat és apukákat azonban nem érhette meglepetés, mivelhogy képben voltak gyermekük tanulmányi előmenetele kapcsán. Reméljük a gyerekek nagy többségére.büszkék voltak az érdemjegyek kapcsán. Ahol pedig javítani kell majd, bőven lesz erre alkalom a következő hónapokban. Jó tanulást kedves lippói diákok.
Pécsi Zoo tábor állatbarát csemetéknek
Ez ám a nyári elfoglaltság. Ottjártunkkor, a Gyűrüsfarkú makik kifutójában hallgatták a Zoo tábor vezetőjének izgalmas és érdekfeszítő ismertetőjét, ...
Bővebben →Virágcsodák Töttösön
2×2000 m2 üvegház és 16 fólia alatt folyik a vágott virág nevelése a töttösi Balogh családnál. 30 éve foglalkoznak virágkertészettel, miután feladták ...
Bővebben →Végetér a szúnyoginvázió?
A Pécsi Tudományi Egyetem Szentágothai Kutatóközpontjának biológiai laborjában vizsgálják az idehaza fellelhető invazív szúnyogfajokat. Mint például a...
Bővebben →Tárogatók szóltak a Dunaparton
Tárogatók szívhez szóló hangja járta be a mohácsi Dunapartot. Schreiner Sándor Ungvárról, Kárpátaljáról érkezett Farkas Bélához vendégségbe. Mindkette...
Bővebben →Nyilt nap a Bólyi Mol benzinkúton
Kisebb "canossa járásnak" lehettünk szemtanúi a bólyi MOL benzinkút és pihenő nyári Családi Nyílt Napján. Az autó mosónál kígyóztak a sorok, csakúgy m...
Bővebben →Teltházas bólyi focitáborok
Verőfényes napsütesben pattogott a labda a bólyi napközis focitábor első 2×1 hetes turnusa alatt. Kis Messik és Ronaldok kergették a bőrt és cseleztek...
Bővebben →Német tábor Nagynyárádon
A ll. Nyárádi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tábor 5 napon át jelentett aktív vakációs programot a gyerekek számára. Kézműveskedés, német táncok és n...
Bővebben →Szajkiak vidám "utcamulatozása"
A szajki tájház udvarán, finomságokat kóstolhatott a vendégek sokasága. Köztük a testvértelepülésről, Rattsendorfból érkező küldöttség tagjai, no és a...
Bővebben →Fuvolavarázs Bóly szívében
A fuvolazene varázslatos világa, újra visszaköltözött egy hét erejéig Bólyba. Ez már a 23. Országos Fuvolatábor volt, amely 3. éve, az alapító tisztel...
Bővebben →Megújult a pécsi Dom tér
Ünnepélyes keretek között adták át a délelőtti szentmisét követően a Székesegyház előtt húzódó, mintegy 600 millió forintból megújult és megszépült Dó...
Bővebben →Liptódi vendégvárók
Ha friss vidéki levegőre vágyunk, hamar rátalálhatunk a mindössze 180 lelket számláló Liptódra. A Markesz család több mint egy évtizede vágott bele a ...
Bővebben →Motoros találkozó, Pudár emlékével
A Bólyi Motoros Napok a kisváros egyik ikonikus rendezvénye, megannyi korosztályt megmozgat évről évre, immár 14. éve. A helyi motoros egyesület szer...
Bővebben →