Helyi hírek, események


A megyei rendőrfőkapitány Bólyban vizitált

2019.02.18

Közrend és közbiztonság, ezek voltak a kulcsszavai a bólyi prevenciós fórumnak, amelyre a kollégium épületében került sor. A rendezvényt a bólyi polgárőrség és persze a rendőrség kezdeményezte, azzal a nem titkolt céllel, hogy valós képet kapjanak munkájuk megítélése kapcsán és megköszönjék a támogatók hathatós segítségét. Jó tudni, hogy ezen rendvédelmi szereplők kooperálnak, folyamatosan egyeztetik a teendőiket, összehangolják tevékenységüket. Az eseményre illusztris vendégek is érkeztek, így többek között a térség országgyűlési képviselője, a megbízott megyei főkapitány és a megyei polgárőr szövetség elnöke is eljött Bólyba.

Minden olyan kezdeményezés, amely az eredményességet javítja, az emberek biztonságérzetét erősíti, csakis hasznos lehet. Így hát a bólyi fórumot is ide sorolhatjuk. Nem árt időszakonként a finomhangolás a rendvédelmisek között, no és a visszacsatolás a civilek részéről. Bólyban ennek szellemében teszik a dolgukat a helyi szereplők.


Lippói suli vizit

2019.02.07

4 éve vezeti a Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolát Kállai Csilla igazgató nő, aki szaktanárként történelmet, no és etikát is tanít diákjainak. Büsz...

Bővebben →

Trigo téli partnertalálkozók

2019.02.07

A téli terminus 3. partnertalálkozóját rendezte meg a Trigo Kft. Ezúttal is a Roth pincészetbe jöttek össze a térség gazdái, hogy hasznos információka...

Bővebben →

Picurkák a tankonyhában

2019.02.07

Finom sajtos pogácsa és fánk illata keveredet a bólyi suli folyosóján. Az illatok a tankonyha felöl szűrödtek ki. A finomságok elkészítéséről, óvónéni...

Bővebben →

Villányi Vince nap sok sok finomsággal

2019.02.07

Két patinás villányi borászatnál teszteltük, a Vince nap különleges hangulatát, amely ilyenkor pincejárással egybekötött, ígényessen összeállított vac...

Bővebben →

Nívódíjak a kultúra őreinek

2019.02.07

A Magyar Kultúra Napja, Baranya Megyei Ünnepére került sor a Pécsváradi Kultúrházban. A kitüntetett esemény, két főszervezővel is büszkélkedhet. Így a...

Bővebben →

Babarci vincellérek borkóstolója

2019.02.07

A babarci borászok avagy vincellérek, évről évre megemlékeznek a Vince napról. Teszik ezt abból a megfontolásból, mivelhogy Szent Vince a vincellérek ...

Bővebben →

Szederkényi Sváb bál a tradíciók útján

2019.01.30

A 28. Szederkényi Sváb bál hangulatát nehéz szavakkal leírni. Mindenképpen segítségünkre van a képi és a hangrögzítés, amely valamelyest hitelesíti a ...

Bővebben →

Kölkedi boldog iskola

2019.01.30

Meglátogattunk, egy úgynevezett Boldog iskolát. Az országos boldog iskola program lényege és fókusza, hogy miként lehet a negatív gondolkodásmódon vál...

Bővebben →

Unesco listán a kékfestészet

2019.01.30

Felkerült a kékfestés hagyománya, az Unesco szellemi kulturális világörökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és ...

Bővebben →

Poklade a Hagyományok Házában

2019.01.30

Poklade avagy a Mohácsi Busójárás megújuló hagyománya címmel rendeztek alkalmi kiállítást Budapesten, a Hagyományok Házában. A széles merítésű tárlat ...

Bővebben →

Országos német gála

2019.01.30

Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kéte...

Bővebben →

Babarcon indult az idei báli szezon

2019.01.17

A báliszezon első sváb bálját hagyományosan Babarcon rendezték, közvetlen Vízkereszt környékén. A helyiek mitagadás szeretnek elsők lenni a sorban. En...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162