Helyi hírek, események
Csokoládé karnevál édesszájúaknak
Hetedik alkalommal rendezték meg Pécsett az édesszájúak és a gyerekek mekkájának is nevezhető, Csokoládé Karnevált. Ezen a hazai kézműves csokoládékészítők termékei és édességkülönlegességei mellett, Lokodi Ákos, kreatív séf vitte a primet alkotásaival és humoros kommentjeivel.
A rendezvényen az ország különböző pontjairól érkező 16 kiállító igazi különlegességekkel, kézzel készített egyedi termékekkel várta a csokikedvelőket. Több mint 4 ezer látogató érkezett kóstolgatni a 2 nap során, no és közülük sokan hazára is vittek az egyedi kézmíves alkotásokból. A gyerekek csokis szájjal és fülig érő mosollyal felvértezve járhatták végig a standokat, ahol a csokoládé szökőkúttól kezdve az Istennyilának is nevezett Tisza-tavi sulyomból készült csokiig, minden terítékre került. A két napos nyali fali után, igazán eltelt minden résztvevő a különleges édességekkel. Persze csokiból sosem elég, épp ezért képeztek maguknak tartalékot is a karneválon megforduló ínyencek, hogy a kóstolgatást és ízlelgetest odahaza is folytatni tudják.
70 éve élő sebek
A felvidéki magyarság kitelepítésének 70. évfordulójára megemlékezve, közel a Parlament által elfogadott április 12-ei emléknaphoz, összejöttek a Bóly...
Bővebben →János Passió Berkesden
A berkesdiek nagy örömére hozzájuk is ellátogatott a Koch Valéria Iskolaközpont utazó színháza. A Magyarországi Német Színház rendezése mellett, számo...
Bővebben →Emlékmű avatás Negyeden
Hosszú volt az út otthonról hazáig. Hajnalban indultak Bólyból, hogy sok 100 kilóméter után megérkezzenek, a felvidéki Negyedre. Sokan itt születtek é...
Bővebben →Költészet napja Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11-én ünnepljük. Bólyban minden évben irodalmi, verses összeá...
Bővebben →Húsvéti hagyományok nyomában
A pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya, tartalmas és egyben interaktív húsvéti előadással várta az iskolás csoportokat a nagyhéten. Burján l...
Bővebben →Tojáskút Bóly főterén
Nem esik messze az alma a fájától, tojás sem a kútjától... Tréfálkozhatunk egy, amúgy igen komoly bólyi kezdeményezésen. A németországi hagyományokkal...
Bővebben →Díjazták Trischler Ferencet
Pécs-Somogyi otthonában kerestük fel a bólyi születésű, nemrég Vasarely-díjjal jutalmazott szobrászművészt, Trischler Ferencet. Hosszú évek óta élnek ...
Bővebben →Éjszakai sportdömping Lippón
A lippói Gárdonyi Suli, l. Éjjeli Sport-dömping rendezvényére került sor a helyi kultúrban. Mindehhez egy lelkes tesitanárra és jó pár szponzorra volt...
Bővebben →Nyárád a falusi turizmus szive
A Zsifkovics család, 1995 óta foglalkozik falusi vendéglátással. Zsifkovics Gizi, ha lehet ezt mondani, a vendeglátás nagymestere, ma már vizsgáztatja...
Bővebben →Véghajrá előtt a bólyi focisták
Bár a hazai rangadót elvesztette a Bóly a Szederkény ellen és a PEAC ellen sem brillirozott, a csapat házatáján mégis bizakodnak a tavaszi véghajrában...
Bővebben →Bemutatkoztak az olaszi gyerekek
Egy vidéki iskola és óvoda értékeit és sokszínűségét leginkább egy színes bemutatkozó programmal lehet reprezentálni. Ott ahol a mindennapok örlő malm...
Bővebben →Értékeket őriznek a nyárádiak
A kékfestő fesztivál és Sárdi János kékfestő műhelye, Nyárád két legjellegzetesebb ikonja. A javarészt svábok lakta községben, szép kifutása van az el...
Bővebben →