Helyi hírek, események


Teremátadó a Bólyi Cápáknál

2019.03.10

Ezt jól kisütötték, már mint hogy, egykori pékségből alakítsanak ki edzőtermet a bólyi Küzdősport Szakosztály számára. A végeredmény pedig önmagáért beszél, mivel a Dunántúl talán legszebb tréning terme jött létre, szorgos kezeknek és alapos kivitelezőknek köszönhetően. A 2004 óta Bólyban tevékenykedő, önvédelmi sportokat oktató szakosztály sportolói kiérdemelték már az összkomfortos termet, ahol a mindennapokban összejöhetnek edzeni. Itt valóban minőségi felkészítést tudnak végezni a kiváló edzők, akik sportolóikkal együtt szívesebben is járnak az új helyre tréningezni. A hivatalos átadó ceremóniára 100 vendéget vártak, így hát a város és a helyi sportegyesület vezetői mellett, a szakszövetség és más egyesületek képviselői is megtisztelték jelenlétükkel a kiemelt eseményt. Bár az új termet a sportolók már hónapokkal ezelőtt birtokba vették, mégiscsak szükség volt egy hivatalos ceremóniára is. Így lett ünnepélyes és rangjához méltó a bólyi beruházás zárása. Most már semmi akadálya annak, hogy a bólyi Küzdősport Szakosztály az eddigieknél is sikeresebb legyen, sportolói minél több rangos versenyt nyerjenek meg, avagy végezzenek dobogós helyeken. Hajrá Bólyi Cápák!


Karácsonyi vásár volt a Kolpingban

2018.12.22

A Bólyi Nyugdíjas Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről, ódákat szoktunk zengeni. De van is mit, hisz alkotásaik és rendszeres, ünnepek előt...

Bővebben →

Új egészségügyi centrum Újpetrén

2018.12.22

A Napsugár Egészségközpont átadójára jöttek össze Újpetre lakói. Az egykori vendéglő épületét vásárolta meg korábban az önkormányzat, s itt lett kia...

Bővebben →

Újpetrei kolbásztöltő vigadalom

2018.12.11

A Huligánok, a Szállítók, az MRM team, a Macskajaj, a Zsíros zsiványok, a Hentesőrök és a 8 mester göbész csapatai vettek részt az l. Újpetrei Böllér ...

Bővebben →

Zenészbál igazi legendákkal

2018.12.11

A legendák ismét összejöttek, jókat sztoriztak, együtt mulattak és ünnepeltek. Sorban a 4. Mohácsi Zenészbálra került sor a SLAMI-ban, mintegy 300 érd...

Bővebben →

Megemlékezés a falu szülöttjére

2018.12.11

Babarci Schwartzer Ferencre emlékeztek meg a falubéliek születésének 200. évfordulóján. Közismerten ő neves orvos-sebészdoktor volt, s emellett egyet...

Bővebben →

Szent Erzsébet rózsája

2018.12.09

A Katolikus Karitász bólyi szervezete, minden esztendőben meghirdeti az adventi adománygyűjtést, hogy ezzel is segítse a rászoruló családokat a téli i...

Bővebben →

A Szociális Munka Napja

2018.12.09

Óriási vívmány, hogy a Szociális Munka Napja országos ünneppé vált. Ezzel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a szférában dolgozókat megbecsüljék, hiszen...

Bővebben →

Sikeres évet zár a Terrán

2018.12.09

A 2018 -as év üzletembere díj birtokosa fogadta stábunkat, a Terrán Kft. pécsi központjában. Gódi Attila ügyvezető igazgatóval, az esztendő áttörő sik...

Bővebben →

Mester és tanítványai

2018.12.09

Versendi Kovács József tamburaiskolája, sorra termeli ki a kiváló zenészeket a dunaparti városban. Megannyi mohácsi zenekar köszönheti neki, létét és ...

Bővebben →

Márton napi lampionos vonulás

2018.12.09

A zimankós idő ellenére, idén is sokan elfogadták a nyárádi óvoda invitálását a Márton napi lampionos felvonulásra és az ezt követő programra. Hagyomá...

Bővebben →

Előbb jött idén a Karácsony

2018.12.09

Idén korábban jött a Karácsony Bólyba. Egésszen pontosan, advent előtt futott be a popikon Karácsony János a helyi Vigadóba, hogy élményszámba menő ko...

Bővebben →

Átadó ünnepség Kölkeden

2018.12.09

A Védőnöi szolgálat és a nyugdíjas klub felújított épületegységének átadására került sor Kölkeden. A kiemelt eseményt illusztris politikusok tisztel...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162