Helyi hírek, események
A szajki farsangi fánk mind elfogyott
A Szajki Német Önkormányzat 8. Fánk Kavalkádja, ismét megmozgatta a fánksütésben otthonossan mozgó nagyikat. A helyi kultúrházban "randevúztak" egymással, hogy egy igen aktív szombat délután során, több száz fánkot gyártsanak le, az ínyenc falatokat imádó unokáknak és dédunokáknak. Csöröge fánk avagy forgácsfánk, farsangi fánk, szalagos fánk, rózsafánk, virágfánk, amerikai fánk, egérke fánk, csak néhány példa a szajki nagyik fantáziadús repertoárjából. Szorgos hangyaként, kis csoportokban alkottak, hogy időre elkészüljenek a műremekek. Mitagadás, időközben mi is teszteltük a kisült fánkokat. Egyik jobb volt mint a másik és persze ez viszont is igaznak bizonyúlt. Nem igazán lehetett felállítani erősorrendet az alkotások között. A fánknak, csakúgy mint a pudingnak, próbája az evés volt, s ezen megmérettetésen egyetlen szem sem akadt fenn. A gyerekek és kísérőik, mind megették a farsangi fánkokat. Nem hiába jönnek el kóstolgatni 8. éve, így hát a foglalkozás maximálisan elérte célját.
A főrabbinál és a zsinagógában jártunk
A pécsi zsinagóga Pécs egyetlen izraelita vallású zsinagógája, ami 1868 és 1869 között épült Feszl Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót tervei alap...
Bővebben →Miniszteri vizit a Terránnál - a cég megkezdte kunszentmiklósi bővítését
A bólyi székhelyű Terrán Kft. mára már, Közép-Európa vezető betontetőcserép gyártója, 100%-os magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat, amely t...
Bővebben →Jávorka kiállítása az opera dallamaira
Végtelen dallam címmel Pécsett a Művészetek és lrodalom Házában különleges tárlatmegnyitóra került sor a művészetpártolók nagy örömére. Jávorka Csaba ...
Bővebben →Foci nélkül nincs május elseje
Hatalmas futball -labdalégvár várta a kicsiket a Borjádi Sportegyesület majálisán. Emellett lehetett kézműveskedni és kisebb méretű labdát terelget a ...
Bővebben →Babarci sportmajális
Szorgos csapatok sokasága készítette a finom ételeket a babarci önkormányzat és a sportegyesület közös majálisán. A séfek minden mozdulatán látni lehe...
Bővebben →Traktorfelvonulás és gyermekkacaj
Szajkon nincs majális traktorok nélkül, mint ahogy éjszaka sincs hold és csillagok nélkül. John Deerok, Zetorok, Deutzok mellett négy kerekű qaudok és...
Bővebben →Felújított lakásba költözhettek
Ekethanásztarász - Összefogunk az otthonért elnevezéssel zajlik uniós program Versenden. A szegregált élethelyzeteket felszámolni hivatott akció keret...
Bővebben →Landreszrat minősítő Pécsváradon
A Landeszrát, avagy a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa idén is megtartotta a magyarországi német ifjúsági fúvószenekarok...
Bővebben →Felújították a Szederkényi Iskolát
Az elmúlt hónapok szorgos munkájának beérett a gyümölcse Szederkényben. A munkások letették a szerszámokat, így ma már egy úgynevezett "csili vili" su...
Bővebben →Földi paradicsom a Botanikában
Egy kis földi paradicsom a Pécsi Tudományegyetem Botanikus kertje. A csaknem 7 hektáros kert gyűjteményeiben, jelenleg 7000 féle növény található, ebb...
Bővebben →Csendes kisváros lesz Harkány
Husqvarna projekt nap, avagy a csendes város jövőképének felvázolása Harkányban címmel került sor az önkormányzat és a helyi Városgazdálkodási Zrt. ál...
Bővebben →Nagyüzem a tejüzemben...
Csak emlékeztetőül, a tavalyi év végén került sor a borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. A...
Bővebben →