Helyi hírek, események


Farsangi ötletbörze az alsósoknál

2019.03.25

Nem mondhatja senki sem, hogy a bólyi suliban nem adták meg a módját az idei farsangolásnak. Az alsós gyerekek izgatottan várták, hogy megmutatthassák ötletes jelmezeiket és abban le föl flangálhassanak. A lányok a habos babos ruháikat, a fiúk pedig mese és fimhős kreálmányaikat mutogatták büszkén a többiek számára. Persze a szólisták mellett voltak osztály szinten kitalált, úgynevezett csapat ötletek is, mitagadás, ezek is szenzációsan sikerültek. Nem hiába, az alsó tagozatos tanítók munkaközössége, mindig lázba tudja hozni a picurkákakt és a nagyobb gyerekeket is. Vendégként pedig itt voltak a nagycsoportos ovisok, aki már jövőre szintén beöltözheznek a bólyi suli farsangján. Az idei bólyi sulifarsang ismét bebizonyította, hogy jelmezötletek tekintetében, határ a csillagos ég. A szülők pedig besegítettek az álmok megvalósításában. Elvégre ezt teszik minden nap, farsangtól függetlenül is...


Városi díjak Államalapításunk ünnepén

2018.08.23

Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus...

Bővebben →

Megáldották és megszegték az Új Kenyeret

2018.08.23

Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek. Az Atya hosszasan méltatta Szent István államalapítónk világi mu...

Bővebben →

Kívánságok éjszakája

2018.08.23

Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötéte...

Bővebben →

Focitábor Szediben

2018.08.23

2×1 hetes nyári táborban focizhattak reggeltől koraestig a szederkényi és olaszi gyerekek, kiváló edzők felügyelete mellett. A Szedi SE mindenévben ...

Bővebben →

25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok

2018.08.23

A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, eg...

Bővebben →

Alkottak és játszottak az erzsébeti gyerekek

2018.08.23

Immáron 3. alkalommal szervezett 2x1 hetes kézműves és fafaragó nyári tábort, az Erzsébeti Önkormányzat és német önkormázat a falu és a térség gyermek...

Bővebben →

Lakodalom van a mi utcánkban...

2018.08.20

A Mároki Lakodalmas Parádé telitalálatnak bizonyúlt a falusi szórakoztató és vendéglátó "ötletbörzén". Csodájára is járnak évek óta a pár száz lelket ...

Bővebben →

Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen

2018.08.20

Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték ös...

Bővebben →

Közönségtalálkozó Michelisszel

2018.08.20

A pécsi Gokart Arénában került sor a MlRA csapat és Michelisz Norbertnek, a túraautó világbajnokság ezüstérmesének közönségtalálkozójára. Az esemény j...

Bővebben →

Újpetrei vigadalom

2018.08.19

A szikrázó napsütésben, árnyékot adó félsátor alatt, terített asztal mellett ülve tekinthették meg az újpetreiek a falunapi kultúrműsort. A színes pro...

Bővebben →

A lippói vegyespöri ízvilága

2018.08.19

Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a lippóiak falunapjuk kapcsán. Az önkormányzat nagylelkű felajánlásának köszönhetően, ugyanis biztosított va...

Bővebben →

Német alkotótábor a Vigadóban

2018.08.19

Lassan finiséhez ér az idei vakáció. Mindeközben, mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a helyi német önkormányzat által ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162