Helyi hírek, események


Kisfarsanggal indult a busó karnevál

2019.03.25

Kisfarsanggal útjára indult az idei Mohácsi Busójárás, amely közismerten húshagyó keddel, azaz a tél farkával zárul majd. Mindkét esemény bensőséges jellegű, leginkább a mohácsiak és a térségben élők ünneplik. Ennek fényében gyülekeztek a nyitó felvonulás résztvevői, mégpedig a Sokac Körnél. Itt láthattunk idén először busókat és kísérőiket, az arcukat takaró sokac lányokat. No és persze ennek a programelemnek a főszerplőit a legkisebbeket, akik népviseletben készültek a számukra oly izgalmas " megmérettetésre". Az esemény természetesen lázba hozta a Sokac Kör és gyermek tánccsoport vezetőit is, hiszen ez számukra egy jó bemutatkozási alkalom, megmutathatják kultúrájukat és népi hagyományaikat. A menet rövid útvonalon indult útjára, a rendezvény tér felé, a táncosok persze útközben megálltak egy-egy táncra és ezzel is fokozták a farsangi hangulatot a mohácsi főutcán. A Széchenyi téren felállított színpadon jött az igazi bemutatkozás, itt aztán megvillanthatták minden tudásukat az aprócska és nagyobb táncosok. Őket a Sokac Kör zenekara a Mládi Olchestra kísérte. Kisfarsanggal avagy a gyermekfarsanggal, útjára indult az idei busójárás. Pár napon át a maskarások veszik birtokba Mohács utcáit és folyhat az önfeledt télűzés.


Földi paradicsom a Botanikában

2019.04.15

Egy kis földi paradicsom a Pécsi Tudományegyetem Botanikus kertje. A csaknem 7 hektáros kert gyűjteményeiben, jelenleg 7000 féle növény található, ebb...

Bővebben →

Csendes kisváros lesz Harkány

2019.04.15

Husqvarna projekt nap, avagy a csendes város jövőképének felvázolása Harkányban címmel került sor az önkormányzat és a helyi Városgazdálkodási Zrt. ál...

Bővebben →

Nagyüzem a tejüzemben...

2019.04.15

Csak emlékeztetőül, a tavalyi év végén került sor a borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. A...

Bővebben →

Vadhús promóció Baranyában

2019.04.15

Nagyszabású vadhús promócióba kezdett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezete, tudtuk meg a téma...

Bővebben →

A Tenkes kapitánya szerepében

2019.04.15

Március 15-én nemcsak megemlékező rendezvények voltak Baranyában, hanem ehhez kapcsolódó családi és gyeremekprogramok is. Így a Siklósi Várban, az "Ál...

Bővebben →

A gyógyító harkányi víz

2019.04.15

A Harkányi Gyógyfürdőt, joggal nevezik a gyógyulni vágyók Mekkájának. A XIX. századtól járnak ide fürödni és egyben gyógyulni az emberek. A különleges...

Bővebben →

Népszerű webtévé Dunaszekcsőn

2019.04.15

A Rumán Gábor nevével fémjelzett dunaszekcsői webtévé ötlete, nem mai keletű. A neves televíziós szakember, korábban is adott már át tévés ismereteket...

Bővebben →

Halnevelő telep Töttösön

2019.04.15

Recirkulácios, szuperintenzív halnevelő telep fogad minket Töttös határában, melynek tulajdonosa a Bóly-Töttösi Zrt. Paramétereit tekintve 0,7 ha-on ...

Bővebben →

Népdalok szárnyán

2019.03.25

A Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szól, csaknem fél évszázada...

Bővebben →

Kiállítás és Majsi Farsang

2019.03.25

Eljött a várva várt nap Majson. Hosszas előkészületek után a 26. Majsi Farsangot rendezték meg a településen. Jól bevált forgatókönyv szerint, délelőt...

Bővebben →

Kisfarsanggal indult a busó karnevál

2019.03.25

Kisfarsanggal útjára indult az idei Mohácsi Busójárás, amely közismerten húshagyó keddel, azaz a tél farkával zárul majd. Mindkét esemény bensőséges j...

Bővebben →

Európai alakoskodó, télűző szokások

2019.03.25

A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum egy különleges, alkalmi tárlattal készült az idei busójárásra. Magát a Mohácsi Busójárást és a hozzá valamilyen mód...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162