Helyi hírek, események


Katonai toborzó Pécsett

2016.05.03

Az elmúlt hónapok migrációs válsága és az európai terrorcselekmények jelentősen felerősítették a lakosság érdeklődését és érzékenységét az említett témák kapcsán. A déli végeken, főként a határ közelében az egykori szerb-horvát harcok idején és legutóbb a menekültáradat megindulásakor,  jelentős katonai jelenléthez is hozzá szokhattak az itt lakók. Nem úgy a pécsiek, akik tegnap igencsak meglepődtek a belvárosban közlekedő BTR típusú páncélozott katonai jármű láttán. Aggodalomra azonban semmi okuk nem volt a szemlélődőknek, hiszen a jármű és legénysége egy nagyszabású program szereplői voltak. Ugyanis április 13-a és május 20-a között rendezi meg az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a Toborzó Országfutást. 2016 kilométeres, több mint kétszáz település érintésével folyó futás során érintett településeken a katonák a helyi iskolák és intézmények bevonásával mozgósítják a lakosságot, hogy velük együtt fussanak, és így hangsúlyozzák az egészséges életmód fontosságát. A "Toborzó Országfutás 2016" alapvető célja a katonai hivatás népszerűsítése, a civil lakosság és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítése. Ennek keretében ma Pécsett a Kossuth téren felállított toborzó ponton a következők voltak láthatóak:

- Fegyverzeti bemutató (mesterlövész fegyverek, gránátvető, gépkarabély, géppuska, pisztoly)

- Statikus gépjármű-technikai bemutató (BTR 80 páncélozott csapatszállító, Mercedes terepjáró, stb..)

- Ruházati bemutató

- Vegyivédelmi bemutatató.

A Magyar Honvédség katonai hivatást népszerűsítő programja látványosnak s vélhetően hasznosnak bizonyult. A Kossuth nótát idézve: "most szép lenni katonának"...


Újévi örömzenélés Lippón

2019.01.17

Január elsején, immáron 2. alkalommal nyitotta az új esztendőt nívós koncerttel a Lippói Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Az együttes1980-ban alakult, ...

Bővebben →

Versenyeket nyertek az újpetrei diákok

2019.01.17

Nem lehet kétségünk afelöl, hogy az Újpetrei Általános iskola pedagógusai, mindent megtesznek a minőségi oktatás és nevelés érdekében. Az iskola első ...

Bővebben →

Feldíszítették a madarak karácsonyfáját

2019.01.17

Az Újpetrei Óvodában a mindennapokban, német és magyar nyelven egyaránt folyik a játékos nevelés, továbbá a minőségi pedagógiai munka. Egy kisebb közö...

Bővebben →

Kreatív pálya a suli folyosóján

2019.01.17

Egy jó ötlet, egy kiváló kreatív csapat, no és egy fogadókész iskolavezetés, ez a bólyi készségfejlesztő sulipálya létrejöttének alapja. A Bólyi Által...

Bővebben →

Búék minden kedves Nézőnknek!

2018.12.30

2019-ben is tatsanak velünk! Boldog Új Évet Kívánunk kedves Nézőinknek! A Bólyi Városi Televízió munkatársai...

Bővebben →

Nyugdíjas karácsony Szediben

2018.12.24

A Szederkényei Nyugdíjasok Egyesülete, idén is nívós programmal búcsúztatta az óévet. Karácsonyi műsorukban szerepet kaptak a helyi iskolások, tovább...

Bővebben →

Családias karácsony Máriakéménden

2018.12.24

Jelentős érdeklődés mellett zajlott, a máriakéméndiek falukarácsonya. Jeszán Csabáné polgármester asszony meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteke...

Bővebben →

Betlehemes a Dom kőtárban

2018.12.24

Igazán reprezentatív helyen a Dóm kőtárban adhatta elő betlehemes műsorát a bólyi gyermekotthon amatőr színtársulata. Mindez a Pécsi Adventi programso...

Bővebben →

Gyerekek ajándékdoboza gyerekeknek

2018.12.24

Ajándékcsomagok garmada várt elszállításra, a bólyi iskola udvarán. Mindez nemes és önzetlen felajánlások hozadéka, köszönhetően a bólyi gyerekeknek, ...

Bővebben →

A szabari "csodás" betlehem

2018.12.23

Székelyszabar alapjában véve is meseszép baranyai település. Ilyenkor advent idején, amikor is kikerül az embernagyságú betlehem a falu centrumába, né...

Bővebben →

Vonóskoncert és adventi vásár Szajkon

2018.12.23

A szajki adventi programok szervezését a német önkormányzat vállalta magára. A katolikus templomban a Pécsi Vonósok koncertje adta meg az alaphangot. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162