Helyi hírek, események
Népszerű webtévé Dunaszekcsőn
A Rumán Gábor nevével fémjelzett dunaszekcsői webtévé ötlete, nem mai keletű. A neves televíziós szakember, korábban is adott már át tévés ismereteket a helyi fiatalság számára. Az egykori médiatáboroknak, tanfolyamoknak és szakköröknek köszönhetően, rutinosan használják kézikameráikat és otthoni amatőr szerkesztői programjaikat, az innen kikerülő tanoncok. A mostani webtévé szerkesztése a suliban történik, mégpedig iskolás gyerekek közreműködésével. Heti rendszerességgel jön össze a stáb és már több próbaadáson is túl vannak. Rumán Gábor rutinosan foglalt helyet kameránk előtt, csak úgy mint egykoron, ahogy a Lugio TV forgatásain tette. A szekcsői webtévé csapata egyre inkább összeszokik. Hétről hétre pallérozodik szakmai tudásuk. Mondhatni, szép lassan megismerik a televíziózás csínját- binját, persze csak alapszinten. De ez is a cél, hogy akit ez mélyeben megérint, az erre a tudásra alapozva, tovább fejlessze képességeit. Addig is, ez egy kellemes időtöltés, jó hobbi és még nézőközönsége is akad, nem is olyan kis létszámmal. Gratulálunk hozzá.
Dárdai bíztatta a focista palántákat
Befutott a Danon kamionja Pécsre, aholis egy nemzetközi utánpótlás torna regionális selejtezőjére került sor a PMFC stadionjában és sportelepén. A v...
Bővebben →Nyárádi siker a Kihívás napján
Éjszakai számháborúval kezdték az idei kihívást a nyárádiak, aztán turbó fokozatba kapcsoltak és még nagyon sok sportágban avagy sportos megmozdulásba...
Bővebben →Lángost sütöttek a nagyik
A szajki Harangvölgyi sétányt ellepték a gyerekek, no és kísérőik. A szikrázó napsütésben pazar gyermeknapi mulatozásban részesültek. Mosolyt csalogat...
Bővebben →Kórustalálkozó a Siklósi Várban
A Tenkes Kórusfesztivált első alkalommal rendezték meg a siklósi vár ódon falai között. A kiváló akkusztikájú térben minden egyes hang eljutott a ho...
Bővebben →Búza mustra a határban
Magtól duzzadó kalászokat lenget a szél a határban. Hazai és külföldi búzanemesítő cégek fajtabemutatójára került sor a Trigo kft szervezésében. A n...
Bővebben →Tehetséggála Lippón
Nehéz lenne felgöngyölíteni a lippói suligálák kezdeti dátumát, így részünkről az "emberemlékezet óta megrendezésre kerülő" megjelölést kapta. Idén is...
Bővebben →Felszentelték a kéméndi, felújított Angyalokat
A Szentháromság napi német búcsún szentelték fel a helyreállított Zsolnay-angyalokat Máriakéménden. A Nagyboldogasszony kegytemplom előtt álló hatalma...
Bővebben →Családi gyermeknap Bólyban
A bólyi gyermeknapból leginkább a fagyi és a lufiárusok profitáltak. No de a picurkák sem panaszkodhattak, mivelhogy a Kalandtár szervezői, egy rakat ...
Bővebben →Belvárdon elkelt a 2500. Claas kombájn
A Belvárdgyulai Zrt. és az Axiál Kft. közös ünnepségre került sor, a dél-baranyai agrár cégcsoport központjában. A vendéglátók részéről Szűcs lmre az ...
Bővebben →Stifolder fesztivál Fekeden
A magyar és a sváb ember is szereti a húst és a minőségi hústermékeket. A 9. Fekedi Stifolder Fesztivál alkalmával, 95 mintát kóstolhatott a szakmai é...
Bővebben →Ugráló lippói gyerekek
Óriáscsúzda, légvár és trambulin. Nyugodtan nevezhetjük ezt a sikeres gyermeknap, alapvető receptjének. Jól tudják ezt Lippón is, s ennek szellemében ...
Bővebben →Térségi polgárőr találkozó
A Bólyi és a mohácsi járáshoz tartozó polgárőregyesületek vezetőit hívták meg szakmai tanácskozásra, mégpedig Babarcra. Ezen részt vett a megyei polgá...
Bővebben →