Helyi hírek, események
Csendes kisváros lesz Harkány
Husqvarna projekt nap, avagy a csendes város jövőképének felvázolása Harkányban címmel került sor az önkormányzat és a helyi Városgazdálkodási Zrt. által szervezett konferenciára, a gyógyvizéről híres dél-baranyai városban.5,4 milliárd forint érkezik a kormány jóvoltából az épülő és szépülő településre, Magyarország egyik legnevesebb fürdővárosába. Környezetbarát technológiák adaptálása mellett, a Zöldváros programtól, az iparipark és a fürdőfejlesztéstől várják a nagyobb turisztikai keresletet és az élhetőbb létet az itt lakók. A vendégek ide csábítása mellett, kiszolgálásuk is jelentős feladat, amellyet Harkány város priorizálni kíván a jövőben, hallhattuk a vezérgondolatokat Baksai Endre Tamás polgármestertől, nyitó beszédében.
Később a városgazdálkodási zrt munkatársai, az új eszközök bevonásával, látványos bemutatóval kedveskedtek vendégeiknek.
A Smart és Silent City programoknak és a folyó beruházásoknak köszönhetően, Harkány egy újabb minőségi szintre léphet. Az ide érkező, pihenni vágyó turisták, megújult környezettel és komfortosabb fürdővárosba érkezhetnek majd, mint korábban. A város és a Városgazdálkodási Zrt. hosszú távú törekvései a tapasztaltak alapján, kezdenek révbe érni.
Lippói sörfesztivál
Sorban a 3.Október Fesztet rendezték meg, a nagy számban svábok lakta településen, Lippón. A német sörfesztiválok hangulatát csempészték be ismételten...
Bővebben →Megyei lobbi parti
A magyar ember terített asztal mellett ülve, finomságokat falatozva, no és jó bort, netán pálinkát kortyolgatva vitatja meg a világ és saját maga dolg...
Bővebben →Színpadon a Kiegyezés
Zsúfolásik megtelt a Pécsi Nemzeti Színház nézőtere, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutató estje alkalmával. Különleges történelmi témájú művet hozot...
Bővebben →Bonafarm sportnap Bólyban
Mesés környezettel és jó idővel várták az idei Bonafarm sportnap résztvevőit Bólyban. A hagyományosan, évente megrendezésre kerülő eseményre a parkban...
Bővebben →Lóbarátok találkozója Kisbudmérban
Lóbarátok hétvégi találkozójára került sor Kisburmérban. 35 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén. Garétól, Keszün át, Bükkösdig...
Bővebben →Éjszakai varázs a Zsolnay Negyedben
Eljött a várva várt este, amikor újra megnyílt a Zsolnay Látványmanufaktúra, s bejárhatóvá váltak a Zsolnay Negyed ezidáig titkos helyszínei. Elsőként...
Bővebben →Flamenco est a Kiskastélyban
Egy gombostűt sem lehetett leejteni a bólyi Kiskastély Vendéglő legutóbbi tematikus estjén. Ugyanis, olasz vacsorest után a spanyol gasztrokultúra kös...
Bővebben →Egy éve volt az örségváltás a SLAMI élén
A Schneider Lajsos Alapfokú Művészeti Iskola életében különleges volt az előző tanév, ugyanis az év elejétől új igazgató irányította az intézményt. Vi...
Bővebben →30 éves a mohácsi Zora
30 éves fennállásuk alkalmával jubileumi gálaműsorral rukkolt elő a mohácsi Zora Táncegyüttes. A javarészt délszláv táncokat bemutató táncközösség ez ...
Bővebben →A hazait népszerűsítették
Coop Rallye feliratú autók sokasága futott be a mohácsi MCS vágóhíd látogatói parkolóiba, jelzve, hogy itt valami nagy dolog készül. No és valóban így...
Bővebben →Szekcsőnél fényhidat alkot a Nap a Dunán
Dunaszekcsőnél meseszép arcát mutatja a Duna, ilyenkor ősz elején. Az alacsony vízállás miatt imitt amott kikandikálnak a homokpadok, a sebessen szala...
Bővebben →A természet csodái a Sveci tavaknál
Érdemes felfedezni a bólyi Alsó-Tukár völgyében meghúzódó Sveci tavakat. A természet csodái, itt egy helyen koncentrálódnak. Növényi és állati populác...
Bővebben →