Helyi hírek, események
Jövőtervezés Liptódon
Egy évvel ezelőtt neves vidékfejlesztési szakemberek keresték fel a dél-baranyai kis sváb falut, Liptódot. Számos alkalommal tartottak itt workshopokat, olyan találkozókat, ahol a helyi szereplők egyrészt jó példákból tanulhattak másoktól, másrészt felismerhették saját értékeiket és lehetőségeiket. A "Jövőtervezés Liptódon" című projekt lehetőséget nyújtott a programot lebonyolító Falu Város Vidékfejlesztési Egyesület számára, hogy kedvező folyamatokat generáljon és ösztönözze a liptódiakat az első lépések megtételére. Ennek keretében sor került egy impozáns kiadvány létrehozására is, amelyben a Falu Város Egyesület bemutatkozhatott Liptód lakosságának, valamint felhívhatták a figyelmet a jövőtervezés fontosságára. A kiadványban kiemelten fontos szerepet kapott annak azonosítása, hogy az egyesület a helyi kompetenciák felmérésében, az erős helyi összefogás kialakításában és a tudatos jövőtervezésben tud segítséget nyújtani Liptódnak. Olyan kistelepülési termelői együttműködést kívánnak itt megvalósítani, ahol az egyes termelők a saját helyi termékeiket (levendula, sajt, zöldség, gyümölcs, stb.) egy közös márkanév alatt hozzák forgalomba. A településen komoly múltja van a szőlőtermesztésnek és borkészítésnek, de a minőségi nedűt, ezidáig csak saját fogyasztásra készítették. Szükséges tehát az összefogás és az egységes fellépés.
A jó termőhelyi adottságok és az egyre romló megélhetési viszonyok, a fiatalok elvándorlása arra késztetik a helyben maradókat, hogy változtassanak életkörülményeiken, ezért keresik közösen a kitörési módokat és lehetőségeket. A számos ötlet közül prioritást kapot a pacsker készítés lehetősége is, amely egy régi sváb mesterség, no és a lábbelire ma is nagy szükség volna. Lehet hogy pár év múlva Liptód kapcsán a jó minőségű és kényelmes pacsker fog majd eszünkbe jutni? Mindez csakis a liptódiakon fog múlani. Kezükben van a jövőjük...Minderről a Bólyi VTV következő adásából tudhatnak meg bővebet.
20 éves város Bóly
Ígényesen összeállított program várta a bólyiakat augusztus 20-a alkalmával. Kettős ünnep volt ez a javából, hiszen az államalapítás mell...
Bővebben →25 éves nyugdíjas egyesület Szediben
25 éves a Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete. A jubileum alkalmából, ünnepi koncertet rendeztek, a helyi kultúrházban. Neves operaénekes, mislenyi és ...
Bővebben →Lecsó, kutyusok és foci Sátorhelyen
Tartalmas falunappal lepték meg a szervezők a sátorhelyi családokat. Az egykori címerező tábor minden kis szegletét kihasználták, a színes program pal...
Bővebben →Ének az esőben Újpetrén
Újpetrén semmit nem bíztak a véletlenre. Mind a színpad, mind pedig a nézők fölé, sátrat húztak, védve mindenkit a nyári esőtől. Tudatosságuk, a cerem...
Bővebben →Lippói Kasza Show
Vegyes időt fogtak ki a lippóiak falunapjuk alkalmával. A kezdeti napsütést, délutáni eső követett, így elkélt a rendezvénysátor, e jeles napra. Ezút...
Bővebben →Német gála Márokon
A mároki lakodalmas másnapján, sváb tánccsoportok és zenekarok veszik át a stafétát. Útjára indul a fergetegparty, amely végül Sváb bál formájában csú...
Bővebben →7. Mároki Lakodalmas Parádé
Hetedszerre sem okozott csalódást a Mároki Lakodalmas Parádé. Sőt, olyan híre és ázsiója lett az elmúlt 7 év alatt, hogy valós brandként emlegetik, a ...
Bővebben →Legendák a bólyi kispadon
Legendák irányítják a Bólyi SE futballcsapatát. A Szíjas-Göller páros egykoron retteget támadógépezetnek számított a megyében. Meccsről meccsre on...
Bővebben →A mester emlékére
A 18. Országos Kékfestő Fesztivált, idén is két naposra tervezték a nyárádiak. A kiemelt rendezvény, a sok látványosság és tartalmas programok mellett...
Bővebben →Sok száz edényben főtt a sokacbab
24. éve rotyog az utánozhatatlan ízű sokac bab, a mohácsi sokácok hagyományőrző utcai gasztrofesztjén. A különleges agyagedényben készített étel, füst...
Bővebben →Pokoli hőség az Ördögkatlanon
Az Ördögkatlan nem a Művészetek Völgye, Nagyharsány nem Kapolcs és Bérczes László sem Márta István. Egyszóval a körtét nem érdemes összehasonlítani a...
Bővebben →Szentgyörgyvári kapitány
Mókás kedvű, tréfás fickó az új siklósi várkapitány. Gúnyát húzott, így fogadott minket a várban lévő Tenkes kapitány panoptikum szereplői közé beülv...
Bővebben →