Helyi hírek, események


Jövőtervezés Liptódon

2016.05.04

Egy évvel ezelőtt neves vidékfejlesztési szakemberek keresték fel a dél-baranyai kis sváb falut, Liptódot. Számos alkalommal tartottak itt workshopokat, olyan találkozókat, ahol a helyi szereplők egyrészt jó példákból tanulhattak másoktól, másrészt felismerhették saját értékeiket és lehetőségeiket. A "Jövőtervezés Liptódon" című projekt lehetőséget nyújtott a programot lebonyolító Falu Város Vidékfejlesztési Egyesület számára, hogy kedvező folyamatokat generáljon és ösztönözze a liptódiakat az első lépések megtételére. Ennek keretében sor került egy impozáns kiadvány létrehozására is, amelyben a Falu Város Egyesület bemutatkozhatott Liptód lakosságának, valamint felhívhatták a figyelmet a jövőtervezés fontosságára. A kiadványban kiemelten fontos szerepet kapott annak azonosítása, hogy az egyesület a helyi kompetenciák felmérésében, az erős helyi összefogás kialakításában és a tudatos jövőtervezésben tud segítséget nyújtani Liptódnak. Olyan kistelepülési termelői együttműködést kívánnak itt megvalósítani, ahol az egyes termelők a saját helyi termékeiket (levendula, sajt, zöldség, gyümölcs, stb.) egy közös márkanév alatt hozzák forgalomba. A településen komoly múltja van a szőlőtermesztésnek és borkészítésnek, de a minőségi nedűt, ezidáig csak saját fogyasztásra készítették. Szükséges tehát az összefogás és az egységes fellépés.

A jó termőhelyi adottságok és az egyre romló megélhetési viszonyok, a fiatalok elvándorlása arra késztetik a helyben maradókat, hogy változtassanak életkörülményeiken, ezért keresik közösen a kitörési módokat és lehetőségeket. A számos ötlet közül prioritást kapot a pacsker készítés lehetősége is, amely egy régi sváb mesterség, no és a lábbelire ma is nagy szükség volna. Lehet hogy pár év múlva Liptód kapcsán a jó minőségű és kényelmes pacsker fog majd eszünkbe jutni? Mindez csakis a liptódiakon fog múlani. Kezükben van a jövőjük...Minderről a Bólyi VTV következő adásából tudhatnak meg bővebet.


Nemzetiségi nap Nagynyárádon

2016.04.15

Ehét szombaton nemzetiségi napot szervez Nagynyárád Német és Horvát Önkormányzata, amelyre nagy tisztelettel várjuk vendégeinket. A rendezvény helyszí...

Bővebben →

Nyugdíjas egyetem Bólyban

2016.04.15

Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Bólyi Nyugdíjasok Szabadegyeteme következő előadásaira. Időpont: 2016. április 21. (csütörtök) ...

Bővebben →

Tavaszi növendék hangverseny

2016.04.14

A tavaszi növendék hangverseny jelentős mérföldkőnek számít a bólyi zeneiskola éves hangverseny naptárjában. Ennek keretében, ma koraeste valamennyi t...

Bővebben →

Sikeres a képzőművész oktatás

2016.04.14

A bólyi iskola művészeti oktatásának egyik meghatározó ága a képzőművészet. Rideg Edit tanár nő tanítványai, grafika-festészet mellett fém és zománcmű...

Bővebben →

A fájó múltra emlékeztek

2016.04.13

A Felvidékről kitelepítettek és családtagjaik, valamint leszármazottaik számára szerveztek, baráti találkozót a bólyi Roth Pince nagytermében. A 69 év...

Bővebben →

A hegyközségi borverseny aranyérmesei

2016.04.12

A Szederkényi Hegyközség hagyományos tavaszköszöntő borversenyét rendezték meg az elmúlt hétvégén. Nagy dicsőség ezen a megmérettetesen díjazásban rés...

Bővebben →

Kiválasztották a hazai németek borait

2016.04.12

A soltvadkerti Galántai Családi Pincészet 2015-ös évjáratú kövidinka bora viselheti a Magyarországi Németek Fehérbora 2016 címet; a gyönki Kemler Imr...

Bővebben →

Drón uralta Szajk légterét

2016.04.12

Az 1000 éves Szajk, jubileumi év történéseit összefoglaló kisfilm forgatásának finiséhez érkezett a Bólyi Városi Televízió stábja. Ennek keretében kam...

Bővebben →

Költőinkre emlékeztek Bólyban

2016.04.11

A magyar költészet napját Magyarországon, 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11- én ünneplik. Bólyban is készültek  a jeles eseményre. A ...

Bővebben →

Konzultáció térségünk vállalkozóival

2016.04.11

A Baranya Megyei Kormányhivatal konzultációra invitálta a mohácsi és a bólyi járás vállalkozóit és az itt működő gazdasági társaságok vezetőit. A busó...

Bővebben →

A megye l. hétvégi eredményei

2016.04.10

PMFC-Mohács 9-0 (6-0) Pécs, jv.: Albert Gábor PMFC: Sólyom - Fekete, Erdős, Erőss (Kónya K.), Jeránt, Horvát, Takács Á. (Turi), Kiss P. (Hadobás), K...

Bővebben →

Tombolt a rock a Vigadóban

2016.04.10

Rudán Joe és a Kárpátia vette birtokba szombat estére a bólyi Vigadó színpadát. A helyi kulturcentrumban máskor a bólyi zeneiskolások fuvola, harmonik...

Bővebben →

Elérhetőségeink