Helyi hírek, események
Jávorka kiállítása az opera dallamaira
Végtelen dallam címmel Pécsett a Művészetek és lrodalom Házában különleges tárlatmegnyitóra került sor a művészetpártolók nagy örömére. Jávorka Csaba festőművész, a Zarándok Galériában bemutatásra kerülő kiállítását nívós felvezető program nyitotta meg. Jordanov Enikő oparaénekes jóvoltából pedig a művész kedvenc zenei műfaja is beköszönt.
A folytatásban Rékai Zsolt kortárs festő mondott méltatást Jávorka Csaba munkássága kapcsán, külön kitérve a most kiállított alkotásainak szimbolikájára is. Minderre csak ráerősítettek Tám László fotóművész diaporámái is, amelyek tematikáját több alkalommal fűzte fel Jávorka képeire. Az Újpetrén élő festőművész hitvallását kutatatuk a vele készült interjúnkban. A Pécsi Művészetbarát Egyesület és a Zarándok Galéria szervezésében bemutatásra kerülő kortárs kiállítás kiválló példa arra, hogy milyen zseniális festőművészek teremnek manapság is Baranya kincses vidékén. Jávorka Csaba és alkotásai pedig, külön uniqumnak számítanak ebben az érzelem sivár világban. A képei egyszerre megigéznek és elgondolkodtatnak.
Télűző busók Mohács utcáin
Napokon át űzték a telet a busók a Duna-parti városban. Az Unesco szellemi világörökségének és a hungarikumnak is számító Mohácsi Busójárás, méltán vo...
Bővebben →Szellemírtók a suli farsangon
Micsoda suli farsang. Bankrablók avagy a Vizkis bólyi utódai, a Rocki 20 sportos szereplői, terroristák a kerítés túloldaláról sok sok tússzal, a domi...
Bővebben →Német "népdalnokok" területi versenye
40 éve német nyelvi tagozattal rendelkezik a mohácsi Park Utcai lskola. Ők a rendezői a Német Nemzetiségi Népdaléneklési Versenynek, amely 25 éves múl...
Bővebben →Tetőfedők képzése a Terránnál
Vas és Zala megye ácsai és tetőfedő mesterei vettek részt, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. több napos bólyi képzési programjában. Elmélet és gyakorlat...
Bővebben →Negyed évszázad sikere Majson
Az idén 25 éves Majsi Kultúrális Egyesület ismét megrendezte, a nemrég megyei nívódíjjal elismert, Majsi Farsang elnévezesű rendezvényét. Annak szokvá...
Bővebben →Mignonok és mesehősök
Az óvonénik Mignonoknak, míg a bólyi óvodások Supermannek, Batmannek, boszorkáknak, hercegnőknek, tűzoltónak vagy épp indiánnak öltöztek. Hamisítatl...
Bővebben →Busók Szederkényben
Idén is Szederkényben kezdték a telet űzni, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfiókák csoportjai nevesi busó közösségek a Duna-pa...
Bővebben →A Trigo összefogja a gazdákat
Fordúlni látszik a Trigo kommunikációs hajója, az agrártengeren...Az eddigi partnertalálkozókon, a vetőmag forgalmazással foglalkozó cégek mutatkoztak...
Bővebben →Ipariút műszaki átadása
A napokban került sor, a megyei Top forráskeretéből megvalósuló bólyi ipariút műszaki átadására. A projekt igen nagy jelentőséggel bír, hiszen teherme...
Bővebben →Farsang a lippói suliban
A lippói Gárdonyi suli alsós és felsős diákjai, nagyon készültek az idei farsangi jelmezbáljukra. Csakúgy mint a 7.-es szülői munkaközösség, akikre az...
Bővebben →Édesszájúak paradicsoma
Immár hatodik alkalommal tették édesebbé a szürke téli napokat a Pécsi Csokoládé Karneválon, amely a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as épületében ker...
Bővebben →Böllérfesztivál a Tenkesalján
Az elmúlt 10 évben, böllérkedtek már itt szikrázó napsütésben, lucskos sáros időben, idén pedig szünni nem akaró hóesésben. A jubileumi Siklósi Böllér...
Bővebben →