Helyi hírek, események
A főrabbinál és a zsinagógában jártunk
A pécsi zsinagóga Pécs egyetlen izraelita vallású zsinagógája, ami 1868 és 1869 között épült Feszl Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót tervei alapján, mégpedig romantikus stílusban. A Kossuth téren álló épület felújítása 1980 óta tart, jelenleg a mennyezet renoválása lenne a legsürgetőbb feladat. A Pécsi Zsidó Hitközség főrabbija Schönberger András, aki 1994 óta látja el szolgálatát. Az elmúlt negyed évszázad legfontosabb momentumainak felidezésére kértük meg, a közismert és nagy tiszteletben álló vallási vezetőt. A vele készült interjút a Bóly TV magazinműsorában nézhetik meg.
A pécsi zsidóság története, szerves része a város és Magyarország történelmének. A vészkorszakban koncentrációs táborokba elhurcoltak és elhunytak emlékét valamennyiünknek őriznünk kell és soha nem feledni a történteket. Schönberger András főrabbi feladata, egyrészt az emlékeztetés missziója, másrészt pedig a megmaradt kis létszámú közösség hitének táplálása és a helyi zsidóság összefogása. Lássuk be, ez nem kis feladat.
Lippói sörfesztivál
Sorban a 3.Október Fesztet rendezték meg, a nagy számban svábok lakta településen, Lippón. A német sörfesztiválok hangulatát csempészték be ismételten...
Bővebben →Megyei lobbi parti
A magyar ember terített asztal mellett ülve, finomságokat falatozva, no és jó bort, netán pálinkát kortyolgatva vitatja meg a világ és saját maga dolg...
Bővebben →Színpadon a Kiegyezés
Zsúfolásik megtelt a Pécsi Nemzeti Színház nézőtere, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutató estje alkalmával. Különleges történelmi témájú művet hozot...
Bővebben →Bonafarm sportnap Bólyban
Mesés környezettel és jó idővel várták az idei Bonafarm sportnap résztvevőit Bólyban. A hagyományosan, évente megrendezésre kerülő eseményre a parkban...
Bővebben →Lóbarátok találkozója Kisbudmérban
Lóbarátok hétvégi találkozójára került sor Kisburmérban. 35 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén. Garétól, Keszün át, Bükkösdig...
Bővebben →Éjszakai varázs a Zsolnay Negyedben
Eljött a várva várt este, amikor újra megnyílt a Zsolnay Látványmanufaktúra, s bejárhatóvá váltak a Zsolnay Negyed ezidáig titkos helyszínei. Elsőként...
Bővebben →Flamenco est a Kiskastélyban
Egy gombostűt sem lehetett leejteni a bólyi Kiskastély Vendéglő legutóbbi tematikus estjén. Ugyanis, olasz vacsorest után a spanyol gasztrokultúra kös...
Bővebben →Egy éve volt az örségváltás a SLAMI élén
A Schneider Lajsos Alapfokú Művészeti Iskola életében különleges volt az előző tanév, ugyanis az év elejétől új igazgató irányította az intézményt. Vi...
Bővebben →30 éves a mohácsi Zora
30 éves fennállásuk alkalmával jubileumi gálaműsorral rukkolt elő a mohácsi Zora Táncegyüttes. A javarészt délszláv táncokat bemutató táncközösség ez ...
Bővebben →A hazait népszerűsítették
Coop Rallye feliratú autók sokasága futott be a mohácsi MCS vágóhíd látogatói parkolóiba, jelzve, hogy itt valami nagy dolog készül. No és valóban így...
Bővebben →Szekcsőnél fényhidat alkot a Nap a Dunán
Dunaszekcsőnél meseszép arcát mutatja a Duna, ilyenkor ősz elején. Az alacsony vízállás miatt imitt amott kikandikálnak a homokpadok, a sebessen szala...
Bővebben →A természet csodái a Sveci tavaknál
Érdemes felfedezni a bólyi Alsó-Tukár völgyében meghúzódó Sveci tavakat. A természet csodái, itt egy helyen koncentrálódnak. Növényi és állati populác...
Bővebben →