Helyi hírek, események


Feketeország Mohácson

2016.05.05

Lakatos László fazekas népi iparművész, az egykori mohácsi fazekasok és keramikusok rögös, de igen neves útját járja. A turisták és csoportok előtt mindig nyitott műhelyében, amely  a Bárány u.1 szám alatt található, a feketekerámia készítés titkaival ismerkedhetünk meg. Ma már a műhely kiegészült kiállítótérrel is, ahol Horváth János és id. Lakatos László egykori alkotásai is megtekinthetőek. Itt Mohács jellegzetes szerb városnegyedében, ahol egykoron a korsós és lakatos dinasztik éltek, bemutatóval egybekötött látványosságban lehet részünk. Munkáit rendszeresen zsűrizteteti, eddig több mint 80 terméke kapott zsűriszámot. Szerencsésnek érzi magát, mert azon kevés emberek közé tartozhat, akiknek szakmájuk egyben a hobbijuk is. Mohácson egykor a XVll. században mintegy százötven fazekas dolgozott. A városban koncentráltan telepedtek le, egész utcákat alkottak a mesterek, akiknek a fekete kerámiái, a dunai hajósok által, innen ezer kilométerekre is eljutottak. Ma hivatásszerűen a redukciós égetésű fekete dísztárgyakat, a városban egyedül, Lakatos László készíti. A staféta botot pedig 10 éves kisfia örökölheti, aki már megtanulta az alapokat. A hagyomány így száll és él tovább, mintahogy az elmúlt évszázadokban is. A vele készült beszélgetést a Bólyi Városi Televízióban nézhetik meg.


Újévi koncert nem csak lippóiaknak

2020.01.06

Három évvel ezelőtt az érdeklődés felcsigázása, míg mostanra annak kielégítése a célja a lippóiak újévi koncertjének. A helyi nemzetiségi fúvószenekar...

Bővebben →

Évzáró hangverseny a bólyi templomban

2020.01.06

Karácsonyi hangversenyre került sor a bólyi Katolikus Templomban. Mindez, egy szép hagyományokkal rendelkező, ünnepek előtti, kiemelt rendezvény, s ig...

Bővebben →

Megérdemelt oklevelek a szabadegyetemen

2020.01.06

Finiséhez ért a bólyi nyugdíjas szabadegyetem tavalyi kúrzusa. Az évzáró alkalomra dr. Nagyváradi László professzor készült érdekfeszítő előadással, ...

Bővebben →

Omega ikonok a 40 éves pécsi fan klubnál

2020.01.06

Maguk a legendák is megjelentek a pécsi Omega Fan Club megalakulásának 40. évfordulóján, melyet egy szép kerek program keretében, a POTE aulájában ren...

Bővebben →

Áldott karácsonyt mindenkinek!

2019.12.24

Áldott békés ünnepet kívánunk!...

Bővebben →

Járási közbiztonsági fórum

2019.12.03

Rend és biztonság, ezek voltak kulcsszavai a járási közbiztonsági egyeztető fórumnak, amelyre a bólyi Vigadóban került sor. A rendezvényt a megyei re...

Bővebben →

Németh Miklós exminiszterelnök a Bóly TV-ben

2019.12.03

Illusztris vendége volt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság Tudományi Karának. Németh Miklós egykori miniszterelnök tisztelte meg jelenlétével a campu...

Bővebben →

Búcsúfa állítás a hagyományápolás jegyében

2019.12.03

A hétvégén rendezték meg Nagynyárádon, a hagyományos búcsúfa ünnepséget. A Márton napi programok egyik éke és az egyik legpatinásabb hagyománya ez ...

Bővebben →

Lampionos felvonulás Nyárádon

2019.12.03

Van aki emlékszik még a nyárádiak közül a Márton napi lampionos felvonulások kezdetére. Bizony nem ma volt, azóta több generáció is ennak aktív részes...

Bővebben →

Országos sikerek lábtoll-labdában

2019.12.03

Gyermek, országos lábtoll-labda Tini kupára került sor, a szederkényi suli sportcsarnokában. Csapatban és párosban mérettettek meg a csapatok, amelyek...

Bővebben →

Átadták az új bólyi óvodát

2019.11.18

Megvalósult a bólyiak régi álma, új óvoda és bölcsőde ünnepélyes átadására került sor a városban. Az 540 millió Ft összértékű beruházás nagy része, mi...

Bővebben →

41 éve vezényel Dobos József

2019.11.18

A Palotabozsok-Mohács-Somberek Ifjúsági fúvószenekar Bozsokon alakult meg, ezt követően mohácsi és sombereki fiatalokkal egészült ki. Immár 41. éve ar...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162