Helyi hírek, események
Feketeország Mohácson
Lakatos László fazekas népi iparművész, az egykori mohácsi fazekasok és keramikusok rögös, de igen neves útját járja. A turisták és csoportok előtt mindig nyitott műhelyében, amely a Bárány u.1 szám alatt található, a feketekerámia készítés titkaival ismerkedhetünk meg. Ma már a műhely kiegészült kiállítótérrel is, ahol Horváth János és id. Lakatos László egykori alkotásai is megtekinthetőek. Itt Mohács jellegzetes szerb városnegyedében, ahol egykoron a korsós és lakatos dinasztik éltek, bemutatóval egybekötött látványosságban lehet részünk. Munkáit rendszeresen zsűrizteteti, eddig több mint 80 terméke kapott zsűriszámot. Szerencsésnek érzi magát, mert azon kevés emberek közé tartozhat, akiknek szakmájuk egyben a hobbijuk is. Mohácson egykor a XVll. században mintegy százötven fazekas dolgozott. A városban koncentráltan telepedtek le, egész utcákat alkottak a mesterek, akiknek a fekete kerámiái, a dunai hajósok által, innen ezer kilométerekre is eljutottak. Ma hivatásszerűen a redukciós égetésű fekete dísztárgyakat, a városban egyedül, Lakatos László készíti. A staféta botot pedig 10 éves kisfia örökölheti, aki már megtanulta az alapokat. A hagyomány így száll és él tovább, mintahogy az elmúlt évszázadokban is. A vele készült beszélgetést a Bólyi Városi Televízióban nézhetik meg.
Majális a -1. napon
A babarciak ismét beelőzték a térséget. Majálisukat már április utolsó napján prolongálták. Ezzel is teret adva mindazok számára, akik őket választott...
Bővebben →Megye l. bajnokság hétvégi eredményei
Siklós-Szederkény 2-3 (2-2) Siklós. V.: Horváth György. Siklós: Tasselmájer - Hazenauer, Kósa, Szívós, Schmidt - Bozó, Teszárik (Sztojka, 58.), Árv...
Bővebben →TrachTag, a hagyomány ápolás jegyében
Harmadik éve rendezik meg, a német nemzetiségi hagyomány napot Bólyban. A TrachTag, azaz a népviselet felöltése és az abban való megjelenés, a rég múl...
Bővebben →Tambura varázs Mohácson
A Horvátországi Tamburaoktatók Szövetségének szervezésében érkezett a Duna-parti városba, az a különleges zenekar, amely nem rendelkezik mély gyökerek...
Bővebben →Hazaért a vándorbatyu
A sombereki kultúrház előtti sváb térzene jelezte a faluban élőknek és az ide igyekvőknek, hogy jelentős esemény készül a sváb községben. Ugyanis haza...
Bővebben →Időhíd múlt és jelen között
"Élet a falun, régen és ma" elnevezéssel, tartalmas kultúrtörténeti projektnapot rendeztek a lippóiak. A Gondozási Központ az iskolával és az óvodával...
Bővebben →Átadták a mohácsi vágóhidat
Több hónapos próbaüzem után, hivatalosan is átadásra került a Bonafarm cégcsoportjához tartozó, MCS VÁGÓHÍD ZRT. új mohácsi üzeme. Orbán Viktor minisz...
Bővebben →Csökken a gyermeklétszám Szajkon
Délután a napközi idején kíváncsiskodtunk, hogy vajon milyen az élet egy vidéki kisiskolában? 33 gyermek jár napjainkban, a Szajki Általános lskolába...
Bővebben →Vidám hásságyi pincejárás
Emmausz-járáskor benépesülnek a pincék, a szokottnál is kedvesebben fogadják az embereket, s még az idegeneket is behívják egy-egy pohár borra. Mindez...
Bővebben →Emmausz a bólyi pincefaluban
Húsvét hétfőn újra zsongott a bólyi pincefalu. A népszokás 2011 óta, hivatalosan is része a szellemi örökségünknek, s mitagadás, az utóbbi években ped...
Bővebben →Megye l., 20. forduló:
Szederkény-Szászvár 0-2 (0-2) G.: Bálint (6., - öngól), Makai (14.). Villány-PEAC 2-1 (1-0) G.: Czibere (24.), Tamás (74.), ill. László (89.). ...
Bővebben →Húsvét a szeretet győzelme
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra ...
Bővebben →