Helyi hírek, események
Átadták a harkányi fürdőberuházást
Szalagátvágással, esperesi áldással és sajtótájékoztatóval indult útjára Harkányfürdő nagyberuházásának átadó ünnepsége. Ugyanis Harkány Város Önkormányzata, a magyar kormány jóvoltából, egymilliárd forint összegű támogatást kapott a város turisztikai célú fejlesztéseinek megvalósítására. Ennek részeként a Harkányi Gyógyfürdő II-es épületének teljes rekonstrukciója valósulhatott meg. A beruházás kivitelezési munkálatai.2018. júliusában kezdődtek meg. A mostani fejlesztésekkel azt szeretnék elérni, hogy az ősztől tavaszig tartó időszakban érkező fürdőzők számára is élménydús, emlékezetes és a lehető legkellemesebb legyen a harkányi fürdőben eltöltött idő. A fürdő történetében történelmi jelentőségű beruházások sora előtt áll még a város. A következő években még a mostaninál is nagyobb fejlesztések várhatóak, ugyanis a kormány a tavaly év végén további 3,8 milliárd forint támogatást szavazott meg a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztésére. Mindebből pedig csakis profitálhatnak mindazok, akik pihenni, kikapcsolódni és strandolni szeretnének,
a fürdőkultúrában leggazdagabb magyar városban.
Hétvége a megye I-ben
A Sellye és a Mohács is hármat rúgott hazai pályán. Sellye-Szederkény 3-0 gólszerzők: Szőke, Sziládi, Orlovics PVSK-Bóly 1-1 gólszerzők: Somo...
Bővebben →Jótékonysági est Töttösön
Idén Töttösön rendezték meg a szajki "Fogadj el" Alapítvány, Fogyatékosok Napközi Otthonának, jótékonysági estjét. Az alapítvány egyre több szállal kö...
Bővebben →Szomszédolás Orahovicán
Szlavónia egyik legszebb kisvárosába, a magyar-horvát határtól 50 kilóméterre lévő Orahovicára látogatott el, az a dél-baranyai turisztikai küldöttség...
Bővebben →Alakreform Rubint Rékával
Csaknem 500- an jöttek össze egy sportos délelőttre a pécsi Expo-Centerbe. Rubint Réka Alakreform körútja, a baranyai megyeszékhelyet is érintette és ...
Bővebben →Emmausz a Skanzenben
A Szentendrei Skanzen az idén is meghívta a bólyi Emmauszt egy bemutatkozásra a pünkösdi hétvégén (május 14-16.). Településünkről 6 fős küldöttség v...
Bővebben →Hárs és a titokzatos lámpás
Kiderült a bólyi sikerek titka. Hosszú évek óta irigykedve figyeli az ország a baranyai kisváros példátlan fejlődését. Termálberuházás, az iparipark f...
Bővebben →Munkálatok a belvárosban
Komplex munkálatok folynak Bóly belvárosában. A városháza előtt vízvezetéket cserélnek, amely bólyi vízcirkuláció egyenletes elosztását szolgálja és a...
Bővebben →Virágos tavasz Bólyban
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz... Ma dél körül 22 celsius fokot mutattak a hőmérők Bólyban, igy hát jól eső érzés volt kicsit napfürdőzni a s...
Bővebben →Közmunkás képzés Sátorhelyen
Alapkompetencia képzés folyik Sátorhelyen a közmunkások számára. Március 1-től június 1-jéig, 390 órában, napi 6 órás elfoglaltság keretében folyik az...
Bővebben →Húsvéti koncert a Mauzóleumban
A bólyi Emmausz nyitó aktusaként, ezévben is nívós koncert vezette fel a húsvét hétfői programot. A Monetenouvo Mauzóleumban, a Bólyi Vegyeskar mellet...
Bővebben →Emmausz-járás Bólyban
Az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzetiség mintegy 100 éve meglévő, húsvét hétfői hagyományőrző eseménye. A közel 400 bólyi pince és környéke, i...
Bővebben →Meghívó Tavaszi Koncertre
A babarci Ifjúsági Zenekar tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2016. április 10-én 15 órakor TAVASZI KONCERTJÉRE a babarci Művelődési házba:...
Bővebben →