Helyi hírek, események
Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
A keresztény katolikus hívek hetek óta tartó lelki gyakorlatokkal készültek, a Pécsi Egyházmegye által szervezett tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő, máriagyűdi gyalogos zarándoklatra. Hittel a szívükben bízva abban, hogy imáik, felajánlásaik, hálájuk és kérésük, újra és újra meghallgatásra talál a Szűzanya részéről. Ebben a szellemben vállalták több ezren a Pécs és Máriagyűd közötti zarándoklatot és közös útközbeni imádkozást. A zarándoklatok ma is lehetőséget jelentenek az elcsendesedésre, a bizalom, a hit megerősítésére és a közösség építésére. Ez alkalommal.3 ezren csatlakoztak, a nagyjából 25 km-es távot felölelő zarándoklathoz, gyalogosan vagy biciklivel, amelyet a máriagyűdi szabadtéri oltárnál a megyéspüspök által bemutatott szentmise zárt le. Testileg kissé elfáradva, de lelkileg feltöltődve térhettek haza Máriagyűdről Jézus Krisztus követői, akiket hitük szólított erre a közösségi együttlétre. Jövőre pedig újra eljönnek, hogy ismét együtt zarándokoljanak és imádkozzanak.
Kreatív "drámás" táborok Mohácson
A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már...
Bővebben →Hagyományos bólyi sporttábor
Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a...
Bővebben →Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata
Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához ...
Bővebben →Archív fotók a kölkedi falunapon
Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral v...
Bővebben →Egykori legenda lett az edző Bólyban
Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát ...
Bővebben →Rómaiak és kelták uralják Dunaszekcsőt
A hét slágere kétségkívül a Xll. Limes tábor, továbbá Castor és Pollux fesztivál, amely az egykori Lugio, a mai Dunaszekcső központjában zajlik. Az e...
Bővebben →Tárogató szólt a Hargitán
A napokban tért haza erdélyi és felvidéki útjáról Farkas Béla, a magyarságát büszkén hirdető szajki polgármester, közismert tárogató művész. Meghívásn...
Bővebben →Exkluzív interjú dr. Szili Katalinnal
A Bólyi Városi Televízió jövő hétfő és kedd esti adásában beszélgetés láthatnak dr. Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés korábbi elnökével. "Barany...
Bővebben →Német filmet vetítettek
A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók...
Bővebben →Teltház a mohácsi strandfürdőben
Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogat...
Bővebben →Beremendi beach party
A hétvégén immáron a X. Beremendi Beach Partyra invitálták a strandolni és szórakozni vágyókat. Fúvósok, kongások, dj-k gondoskodtak az impulzív ritmu...
Bővebben →Hétfői adásunk vendége: dr.Hargitai János országgyűlési képviselő
A Bólyi Városi Televízió hétfő és kedd esti adásában interjút láthatnak dr.Hargitai János miniszteri biztossal, térségünk országgyűlési képviselőjével...
Bővebben →