Helyi hírek, események
Tám László mestermunkái nyomában
Tevékenyen, mozgalmasan telnek manapság Tám László fotóművész hétköznapjai. Hozzá látogattunk el pécsi otthonába, amely egyben alkotóműhelye is. A hetven felett járó fotográfus– sok más elismerése és díja mellett – 1998-ban az Angol Királyi Fotóstársaság meghívott előadója volt. Eddig megjelent fotós könyveinek, lelkes bemutatásával indította a nála töltött 2 óránkat. Büszkén lapozgatta valamennyi kötetet, hiszen ezek eddigi életművének egy-egy szeletei, amelyekre oly büszke, tegyük hozzá joggal. Ő emellett a diaporámák készítésének is elismert mestere, nem hiába specializálódott erre az évek során. Ezt követően már az ebedlő asztala mellett ülve mesélt.kalandos élete és fotós hobbija alakulásáról. Egykori biológia-testnevelés tanárból lett elismert és neves fotóművész. Képei a pillanat meghitt varázsát tükrözik vissza. Mind mind művészi alkotás, a megfigyelés és a ráérzés mesterművei. S hogy Tám Lászlóból lett-e próféta saját hazájában? Ezt döntsék el önök, a vele készült televíziós interjú alapján.
Kétnyelvű oktatás a Koch Valéria Gimiben
A Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet német nemzetiségi intézmény Pécsett, amelynek fenntartója a Magya...
Bővebben →Böllérfesztivál a Tenkesalján
A tárogató szívhez szóló hangjára, hazai pálinkával, 6 csapat részvételével kezdődött az idei böllértalálkozó. A siklósi Tenkes Lovastanyán rendezték ...
Bővebben →Kátolyi farsang és tűzugrás
A régi időkben a lányok asszonyok kimentek a pincesorra és ott tartották a kátolyi farsangot. Ma már az emancipáció jegyében, az ünnephez a férfiak is...
Bővebben →Horvát focitorna Nyárádon
A nagynyárádi sportcsarnokban megrendezett, 5. Farsangi Horvát Teremfoci Torna, ezúttal is parázs és egyben kemény küzdelmet hozott. Sziporkáztak a ki...
Bővebben →Mároki sváb bál extrákkal
Pilisvörösvárról érkezett az idei mároki sváb bál zenekara. A Spatzen Kapelle valamennyi muzsikusa magyarországi német gyökerekkel rendelkezik. Ízzig ...
Bővebben →Paktum a megye foglalkoztatásáért
A Baranya Megyei Önkormányzat, a megyei kormányhivatal, valamint a megyei önkormányzati hivatal konzorciuma által megvalósuló, a megyei TOP forrásból...
Bővebben →Finisében a partnertalálkozók sora
Február 10-én újabb állomásához érkezett, az agrár kereskedelmi profillal bíróTrigo Kft. téli partnertalálkozóinak sora. Ezúttal is a bólyi Róth pincé...
Bővebben →Hódit a szivacskézilabda Bólyban
A Kozármislenyi Sportegyesület kezdeményezésére, 3 évvel ezelőtt indult útjára a bólyi kislányok szivacskézilabda oktatása. Mindehhez Kovács Enikő sze...
Bővebben →"Standby" kiállítás 12 alkotó műveivel
A Bázis Szobrász Egyesület pécsi Zsolnay Negyedben bemutatott, Standby elnevezésű kiállítása, igencsak formabontó saját műfajában. A BÁZIS Szo...
Bővebben →Rezisztens fajtákat minősítettek
A Pécsi Tudomány Egyetem Szőlészeti-Borászati Kutatóintézetének innovatív fajtabírálatára került sor Szajkon, a Hárs pincészetben. A neves testvérpáro...
Bővebben →Ahol jól működik a napközi
Hogy hasznos-e a napközi? Ennek megítélése vegyes megítélés alá esik. Egy biztos, hasznos is lehet, ha azt jól működtetik. Bólyban például a kötelező ...
Bővebben →Csokiország a Zsolnayban
No ez nem a diétázók hétvégéje volt, inkább az édesszájúak kánaánja. Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogram...
Bővebben →