Helyi hírek, események
Alföldi agrár seregszemle

Véget értek a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. Sok ezren voltak kíváncsiak az ország egyik legnívósabb, 3 napos agrár kiállítására. Többek között tenyészállat bírálatokon, Szent György Napi Juhásztalálkozón, fogathajtó versenyen, díjugratáson és standlátogatásokon vehettek részt az állattenyésztési és mezőgazda napokra ellátogatók, Vásárhelyen. Természetesen az eseményen megjelent a Magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar ikonjának számító Bonafarm Csoport is, sertésintegrációt és az állattartást bemutató standjával, no és persze a Bábolna Takarmány is jelen volt, az állattartás másik szegmensét felvonultatva. A rendező Hód Agro Zrt. vezérigazgatója termeszetesen büszke a 26. országos rendezvényükre, amely 3 nap alatt csaknem 10 ezer embert csalogatott az alföldi seregszemlére.Természetesen más érdekes avagy térségünkhöz is köthető szereplője is volt az agrár vásárnak. Ez volt hát a 26. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, megannyi élmennyel és pozitív tapasztalattal. A gazdák elegedetten konstatálhatták, hogy ismét érdemes volt ellátogatni a távoli Hódmezővásárhelyre.

Pécsi Zoo tábor állatbarát csemetéknek
Ez ám a nyári elfoglaltság. Ottjártunkkor, a Gyűrüsfarkú makik kifutójában hallgatták a Zoo tábor vezetőjének izgalmas és érdekfeszítő ismertetőjét, ...
Bővebben →
Virágcsodák Töttösön
2×2000 m2 üvegház és 16 fólia alatt folyik a vágott virág nevelése a töttösi Balogh családnál. 30 éve foglalkoznak virágkertészettel, miután feladták ...
Bővebben →
Végetér a szúnyoginvázió?
A Pécsi Tudományi Egyetem Szentágothai Kutatóközpontjának biológiai laborjában vizsgálják az idehaza fellelhető invazív szúnyogfajokat. Mint például a...
Bővebben →
Tárogatók szóltak a Dunaparton
Tárogatók szívhez szóló hangja járta be a mohácsi Dunapartot. Schreiner Sándor Ungvárról, Kárpátaljáról érkezett Farkas Bélához vendégségbe. Mindkette...
Bővebben →
Nyilt nap a Bólyi Mol benzinkúton
Kisebb "canossa járásnak" lehettünk szemtanúi a bólyi MOL benzinkút és pihenő nyári Családi Nyílt Napján. Az autó mosónál kígyóztak a sorok, csakúgy m...
Bővebben →
Teltházas bólyi focitáborok
Verőfényes napsütesben pattogott a labda a bólyi napközis focitábor első 2×1 hetes turnusa alatt. Kis Messik és Ronaldok kergették a bőrt és cseleztek...
Bővebben →
Német tábor Nagynyárádon
A ll. Nyárádi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tábor 5 napon át jelentett aktív vakációs programot a gyerekek számára. Kézműveskedés, német táncok és n...
Bővebben →
Szajkiak vidám "utcamulatozása"
A szajki tájház udvarán, finomságokat kóstolhatott a vendégek sokasága. Köztük a testvértelepülésről, Rattsendorfból érkező küldöttség tagjai, no és a...
Bővebben →
Fuvolavarázs Bóly szívében
A fuvolazene varázslatos világa, újra visszaköltözött egy hét erejéig Bólyba. Ez már a 23. Országos Fuvolatábor volt, amely 3. éve, az alapító tisztel...
Bővebben →
Megújult a pécsi Dom tér
Ünnepélyes keretek között adták át a délelőtti szentmisét követően a Székesegyház előtt húzódó, mintegy 600 millió forintból megújult és megszépült Dó...
Bővebben →
Liptódi vendégvárók
Ha friss vidéki levegőre vágyunk, hamar rátalálhatunk a mindössze 180 lelket számláló Liptódra. A Markesz család több mint egy évtizede vágott bele a ...
Bővebben →
Motoros találkozó, Pudár emlékével
A Bólyi Motoros Napok a kisváros egyik ikonikus rendezvénye, megannyi korosztályt megmozgat évről évre, immár 14. éve. A helyi motoros egyesület szer...
Bővebben →