Helyi hírek, események


Csodás Munkácsy alkotások

2019.05.30

Különleges, hiánypótló és részben világpremierként is felfogható Munkácsy-kiállítás nyílt a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában, mely fél éven keresztül, egészen november 10-ig lesz majd látható. A nem mindennapi tárlatot, melyen Munkácsy Mihály ismert és kevésbé ismert festményei mellett több rajza, tanulmánya, vázlatai és az életét dokumentáló fotóanyag is szerepel, Pákh Imre magyar–amerikai műgyűjtő kollekciójának műremekeiből áll. A galériában látható alkotások, felölelik a Munkácsy-életút valamennyi szakaszát, láthatjuk korai alkotóperiódusának világhírű Ásító inas című művét, amely a legismertebb magyar festmények egyike, de helyet kaptak a kultúrnegyed kiállítóterében bibliai témájú képei, szalonképei és kései tájképei is.

Munkácsy Mihály „hazajár Pécsre”, hiszen rengetegen voltak kíváncsiak mind a 2005-ös, mind pedig a 2010-es – az ideinél kevésbé átfogó – pécsi Munkácsy-kiállításokra is. A festő életében többször járt Pécsett, ahol nagybátyjánál megszállva, egykoron több festményt is készített. A mostani kiállítás által pedig újra itt van velünk és csábít minket egy szenzációs tárlat megismerésére. Éljenek a lehetőséggel.


"A Mari nem olyan..."

2017.03.01

A Szederkényi Nyugdíjas Egyesület vidám farsangi műsorára került sor a kultúrházban. Két napon át, két előadással szórakoztatták a szépkorúakat s mind...

Bővebben →

Versendi Kovács és barátai

2017.03.01

A mohácsi kultúrális élet évszázadok óta a tambura muzsikáról is szól. Ennek emlékére Versendi Kovács József és barátai, a busójárás kisérő programjak...

Bővebben →

Híd a múlt és a jelen között

2017.02.28

Régi felöltők, bocskrok, bütykös harisnyák mellett, a ma is tevékenykedő 22 busómaszkfaragó alkotásai, valamint az előző évszázadban keletkezett, busó...

Bővebben →

A jövő futballistáit nevelik

2017.02.28

Picurkák terlgetik a labdát a bólyi suli tornacsarnokában. Ök a Bólyi SE U7-es csapata, edzőjük pedig az utánpótlás nevelés egyik doenjének számító, P...

Bővebben →

Busójárás Szediben

2017.02.28

Idén is Szederkényben kezdődött a busójárás, igaz nem így nevezik, de ez mit sem változtat a tényeken. A botos csoport a helyi óvoda udvarára idézte m...

Bővebben →

Farsangi fánk a nagyiktól

2017.02.28

A farsangi fánksütésnek régi hagyománya van kis hazánkban. A szederkényi nagyik még ismerik az ősrégi receptúrát, szinte a génjeikben van a finom süte...

Bővebben →

Gálával zárt a Trigo

2017.02.28

A Trigo ideiglenesen "birtokba vette" a bólyi Vigadó épületét, a téli partnertalálkozó sorozatának záró rendezvényére. A szakmai tanácskozásra a mozit...

Bővebben →

Nyertek a tanulás rabjai

2017.02.21

Pantomimtól a lakodalmas meneten át, a tanulás rabjaiig, széles palettán mozogtak az ötletgyáros felsős osztályok a bólyi suli karneválján. A farsang ...

Bővebben →

Kortás festő Szederkényben

2017.02.16

Czigler János szederkényi kortárs festőművész, leginkább csendéleteket és tájakat szeret reprodukálni, egyedi, kifinomult stílusában. Képei évtizedek ...

Bővebben →

Tetőfedők képzése a Terránnál

2017.02.14

A korábban megszokott lendülettel kezdte az újévet a betoncserépgyártás hazai piacvezetőjének számító Terrán kft. Minderről a cég marketing igazgatója...

Bővebben →

Évértékelő és jutamazás a Bólyi Sportegyesületnél

2017.02.14

Előbb értékeltek, majd örömükben táncra is perdültek a Bólyi SE vezetői és sportolói. Az elnöki értékelés után a szakosztályvezetők külön is megtették...

Bővebben →

Lippói jelmezparádé

2017.02.14

Míg a színpadon a Juice zenekar szolgáltatta a bevonuló zenét, addig a lippói iskolások az általuk avagy szüleik által megálmodott jelmezben fogad...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162