Helyi hírek, események
Megyei vadásznap Szentlőrincen
Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem összes vadásztársasága képviseltette magát. Az ünnepi megnyitóra megérkeztek az illusztris vendégek is, így nem volt akadálya a köszöntők elmondásának, egyrészt a vendéglátó Koltai Péter polgármester részéről, másodsorban pedig Agyaki Gábor kamarai elnök, a megyei vadásztársadalom képviseletében szólalt fel. Idén sem maradhatott el a Hubertus és Nimród kitüntetések átadása, sőt civileket is jutalmaztak, akik eddigi életük során sokat tettek a vadásztársadalom javára. A hivatalos felvezető után a Bonafarm trófea kiállításának bemutatására került sor. Ahol több illetékes is kameránk elé állt. A megyei vadásznap jó alkalom a hétköznapok verklijéből való kikapcsolódásra és persze a baráti szálak megerősítésére. Mindez fehér asztal mellett, finom ételekkel jó borokkal társítva. Ennek fényében pedig a rendezvény maximálisan elérte célját.
Olcsóbb halat a magyarnak!
A halboltok pultjai bő választékkal várják a hazai halfogyasztókat. Leginkább a ponty vezeti a slágerlistát, ára és finom husa miatt. A Földművelésügy...
Bővebben →Muzsikások Versenden
Muzsikások Versenden, mondhatnánk szokványos dolog erre felé. Ez esetben azonban egy különleges zenei csemegéről beszélhetünk. A kis faluba látogató M...
Bővebben →108 bormintából 46 arany
Egy borász ember számára nincs annál jelentősebb elismerés, ha más borászok is megdícsérik "alkotását". A tavalyi borok márciusra már igen szép arcu...
Bővebben →Nőnapi köszöntő a Vivat Bacchussal
"Éljen minden bájos szép nő!" címmel koncertezett nőnap alkalmából Baranya patinás bordalnok alakulata. A mindig vidám hangulatot teremt? Vivat Bacchu...
Bővebben →Életutak és a hölgyek méltatása
A hölgyeket gyönyörű szép virággal, Bóly két ikonikus alakját pedig, életútjukat bemutató kis kötettel köszöntötték a Gondozási Központban. Így mostan...
Bővebben →Szezonzáró sváb bál Töttösön
A Diamant Kapelle hamisítatlan sváb muzsikájára, táncraperdültek a töttösiek. No és ehhez feltétlenül nem is kellett a nemzetiségi kötődés, ugyanis e ...
Bővebben →Sokac bál Szediben
Este 10 körül, mintha befutott volna az összes vidéki busz, úgy telt meg pillanatok alatt a Szederkényi Kultúrház. A busójárás utáni hétvégére, minteg...
Bővebben →Csillagászati hét a Zsolnayban
Széleskörű érdeklődés mellett zajlik a 3. Pécsi Csillagászati Hét, amely a Zsolnay-negyedben, látványos planetáriumi bemutatókkal és tudományos előadá...
Bővebben →Nemzetközi busó kupa
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Mohácsi TE ökölvívó szakosztálya, a Sárdi Károlyról elnevezett nemzetközi versenyét. Az előző évek nagy lé...
Bővebben →Esély a Bólyban maradásra
A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indult Esély Otthon címmel, melynek forrásaira Bóly is pályázni kíván - tu...
Bővebben →Hátrametszés Jordán Tamással
Hátrametszés címmel, az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban Jordán Tamás életrajzi kötete. A neves színész, rendező és színházigazg...
Bővebben →A busójárás mohácsi ízei
A mohácsi busójárás nem csak a látványosságokról, hanem a finom ízekről, a hamisítatlan helyi gasztronómiáról is szólt. Épp ezért gondolták azt a szer...
Bővebben →