Helyi hírek, események
Egy baleset margójára
Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okozta Budapesten a tragikus hajóbalesetet, amelyben számos dél-koreai turista lelte halálát. Az eset kapcsán kerestünk és találtunk egy 25 éves rutinnal rendelkező hajóskapitányt a dunaparti városban. Az egykori mohácsi vizitaxis és strand üzemeltető, korábban számos esetben került el vizitragédiát, rutinja mindvégig szerencsével is párosult. Kiss Gellért velünk osztotta meg gondolatait, a baleset és a dunai hajózás veszélyei kapcsán, mégpedig a Bóly TV műsorában. Az elhangzottak alapján, soha ne feledjük Petőfi örök bölcs sorait: Habár fölűl a gálya,
s alúl a víznek árja, azért a víz az úr! Épp ezért fontos az óvatosság, a veszélyérzet megléte és a szabályok betartása. Szeressük és tiszteljük egyszerre a Dunát.
Nemzetiségi nap Nagynyárádon
Ehét szombaton nemzetiségi napot szervez Nagynyárád Német és Horvát Önkormányzata, amelyre nagy tisztelettel várjuk vendégeinket. A rendezvény helyszí...
Bővebben →Nyugdíjas egyetem Bólyban
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Bólyi Nyugdíjasok Szabadegyeteme következő előadásaira. Időpont: 2016. április 21. (csütörtök) ...
Bővebben →Tavaszi növendék hangverseny
A tavaszi növendék hangverseny jelentős mérföldkőnek számít a bólyi zeneiskola éves hangverseny naptárjában. Ennek keretében, ma koraeste valamennyi t...
Bővebben →Sikeres a képzőművész oktatás
A bólyi iskola művészeti oktatásának egyik meghatározó ága a képzőművészet. Rideg Edit tanár nő tanítványai, grafika-festészet mellett fém és zománcmű...
Bővebben →A fájó múltra emlékeztek
A Felvidékről kitelepítettek és családtagjaik, valamint leszármazottaik számára szerveztek, baráti találkozót a bólyi Roth Pince nagytermében. A 69 év...
Bővebben →A hegyközségi borverseny aranyérmesei
A Szederkényi Hegyközség hagyományos tavaszköszöntő borversenyét rendezték meg az elmúlt hétvégén. Nagy dicsőség ezen a megmérettetesen díjazásban rés...
Bővebben →Kiválasztották a hazai németek borait
A soltvadkerti Galántai Családi Pincészet 2015-ös évjáratú kövidinka bora viselheti a Magyarországi Németek Fehérbora 2016 címet; a gyönki Kemler Imr...
Bővebben →Drón uralta Szajk légterét
Az 1000 éves Szajk, jubileumi év történéseit összefoglaló kisfilm forgatásának finiséhez érkezett a Bólyi Városi Televízió stábja. Ennek keretében kam...
Bővebben →Költőinkre emlékeztek Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon, 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11- én ünneplik. Bólyban is készültek a jeles eseményre. A ...
Bővebben →Konzultáció térségünk vállalkozóival
A Baranya Megyei Kormányhivatal konzultációra invitálta a mohácsi és a bólyi járás vállalkozóit és az itt működő gazdasági társaságok vezetőit. A busó...
Bővebben →A megye l. hétvégi eredményei
PMFC-Mohács 9-0 (6-0) Pécs, jv.: Albert Gábor PMFC: Sólyom - Fekete, Erdős, Erőss (Kónya K.), Jeránt, Horvát, Takács Á. (Turi), Kiss P. (Hadobás), K...
Bővebben →Tombolt a rock a Vigadóban
Rudán Joe és a Kárpátia vette birtokba szombat estére a bólyi Vigadó színpadát. A helyi kulturcentrumban máskor a bólyi zeneiskolások fuvola, harmonik...
Bővebben →