Helyi hírek, események


Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével

2016.05.07

Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Pécsi Egyházmegye a máriagyűdi zarándoklatot. Az idei gyalogos menet fél nyolckor indult Pécsről, a FEMA parkolójából. A 25 kilométeres útvonal a szokásos volt, az 58-as főúton végig a deltáig, ahol Máriagyűd felé fordultak az egyházmegye megannyi szegletéből érkező hívek. A közel kétezer zarándok között, hagyományosan ott voltak a bólyiak, a márokiak és a szederkényiek is. Mint az elmúlt években, a zarándoklaton idén is gyalogosan vagy kerékpárral, de akár autóbusszal vagy kocsival is részt lehetett venni. A 25 kilóméteres út leküzdése után, a kegyhelyen különböző programok várták a zarándokokat, a záró ünnepi szentmisét pedig fél 3-kor a szabadtéri oltárnál Udvardy György pécsi megyés püspök mutatta be. A korabeli feljegyzések szerint Szűz Mária 1687-ben jelent meg fényözönben az akkor még apró templom ablakában egy Tamás nevű katolikus gazdának. Máriagyűdöt hivatalosan VII. Pius pápa ismerte el zarándokhelynek 1805-ben. A zarándokhelyet tavaly fél milliárd forint nagyságrendű uniós forrásból felújították, nagy örömére az éves szinten itt megforduló csaknem félmillió zarándoknak. Legközelebb pünkösdkor várják ide nagy létszámban a híveket. A Bólyi VTV szerdai, hétközi magazinjában beszámolunk a jeles eseményről.


Nemzetiségek háza nyílt Töttösön

2016.08.04

Szerbek, rácok, svábok, majd a felvidéki magyarok és horvátok települtek be a történelem során Töttösre. A sokszínű falu múltját ma már egy különleges...

Bővebben →

Oberkrájner muzsika és bordalok a kékfestő feszten

2016.08.02

Az Országos Kékfestő Fesztivál második napjának szervezéséről és lebonyolításáról a nyárádi német önkormányzat, továbbá a Nagynyárád-Grossnarad Német ...

Bővebben →

Kékfestő seregszemle, nívós kiállítással

2016.08.01

Hogy repül az idő. Már a XVll. Országos Kékfestő Fesztivált rendezték meg a nagynyárádiak. Az ünnepélyes megnyitón Mintál Tibor polgármester köszöntöt...

Bővebben →

Veterán autók gurultak Nyárád utcáin

2016.08.01

A pécsi Veterán Autó-és Motorbarátok Egyesülete, veterán s klasszikus járművekből és retró tárgyakból tartott kiállítást Nagynyárádon. Szó szerint cso...

Bővebben →

Birjánban sörrel locsolták a töltöttpaprikát

2016.08.01

Az elmúlt hétvégén immáron a 3. Nemzeti Töltött paprika Fesztiválra invitálták vendégeiket a birjániak. Mindezt összekötötték egy szomjoltó sörfesztte...

Bővebben →

Grillparty az árnyas fák alatt

2016.08.01

A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével kész...

Bővebben →

Adakozó gazdák Sombereken

2016.07.30

2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze ...

Bővebben →

Köszönjük Kriszta!

2016.07.29

Kerner Krisztina nagyon szép és tartalmas 22 esztendőt töltött a Bólyi Városi Televízió kamerái előtt. A népszerű és közkedvelt műsorvezető, több mint...

Bővebben →

Szoceg biofarm Szederkényben

2016.07.27

A Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgáltatója...

Bővebben →

Ismerős Arcok a Kiskastélyban

2016.07.25

Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évr...

Bővebben →

Népszerű a Krisna-völgyi búcsú

2016.07.25

A Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének egyik legjelentősebb eseménye, a nyár közepén megrendezésre kerülő Krisna-völgyi búcsú. A három nap ...

Bővebben →

Kapolcs, avagy csobbanás a nyárba

2016.07.25

A Balaton és a nyár legizgalmasabb fesztiválja, a Művészetek Völgye idén ünnepli 26. születésnapját. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja id...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162