Helyi hírek, események
70 éves a Babarc SE
A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell Rajmund SE elnök köszöntötte a babarciakat és felidézte a dicső múltat. Eszerint 1949- ben, pontosan 70 évvel ezelőtt alakult meg a Babarc SE, térségünk egyik legpatinásabb klubja. Az akkori gazdaság által életrehívott Traktor SE volt, a mostani sportegyesület jogelődje. Már 1950 -re kialakítottak egy használható futballpályát. Sőt a múltban voltak olyan évek is, hogy két focicsapata is volt a falunak. Emellett szép múltra tekint vissza a sakk szakosztály is, bizonyítva, hogy nemcsak fociból áll a világ. A legújabb kor vívmányaként, új sportcentrumot alakítottak ki, öltözövel és persze új pályával. Idén is volt mit avatni, hiszen TAO forrásokból cserepadok és labdafogó hálók kerültek átadásra, épp a 70. jubileum alkalmából. Az önkormányzat is szívesen áldoz a helyi sportra, ezt már Pécsi Sándor polgármestertől hallhattuk, aki mindig is elkötelezett híve volt a sportkörnek. Ezt követően díjazták a futballistákat idei bajnoki szereplésük okán. Pfilf László, az MLSZ Baranya megyei titkára adta át a bajnoki bronzérmeket a megye lll-as csapat tagjainkak és sportvezetőinek. Majd külön díjazásba részesültek a legjobb góllövők is. A jól sikerült 70. születésnap után, jöhet a folytatás, az újabb érmekkel és fejlesztésekkel. A babarciakat ismerve, ezekre van is garancia.
Nemzetiségi nap Nagynyárádon
Ehét szombaton nemzetiségi napot szervez Nagynyárád Német és Horvát Önkormányzata, amelyre nagy tisztelettel várjuk vendégeinket. A rendezvény helyszí...
Bővebben →Nyugdíjas egyetem Bólyban
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Bólyi Nyugdíjasok Szabadegyeteme következő előadásaira. Időpont: 2016. április 21. (csütörtök) ...
Bővebben →Tavaszi növendék hangverseny
A tavaszi növendék hangverseny jelentős mérföldkőnek számít a bólyi zeneiskola éves hangverseny naptárjában. Ennek keretében, ma koraeste valamennyi t...
Bővebben →Sikeres a képzőművész oktatás
A bólyi iskola művészeti oktatásának egyik meghatározó ága a képzőművészet. Rideg Edit tanár nő tanítványai, grafika-festészet mellett fém és zománcmű...
Bővebben →A fájó múltra emlékeztek
A Felvidékről kitelepítettek és családtagjaik, valamint leszármazottaik számára szerveztek, baráti találkozót a bólyi Roth Pince nagytermében. A 69 év...
Bővebben →A hegyközségi borverseny aranyérmesei
A Szederkényi Hegyközség hagyományos tavaszköszöntő borversenyét rendezték meg az elmúlt hétvégén. Nagy dicsőség ezen a megmérettetesen díjazásban rés...
Bővebben →Kiválasztották a hazai németek borait
A soltvadkerti Galántai Családi Pincészet 2015-ös évjáratú kövidinka bora viselheti a Magyarországi Németek Fehérbora 2016 címet; a gyönki Kemler Imr...
Bővebben →Drón uralta Szajk légterét
Az 1000 éves Szajk, jubileumi év történéseit összefoglaló kisfilm forgatásának finiséhez érkezett a Bólyi Városi Televízió stábja. Ennek keretében kam...
Bővebben →Költőinkre emlékeztek Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon, 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11- én ünneplik. Bólyban is készültek a jeles eseményre. A ...
Bővebben →Konzultáció térségünk vállalkozóival
A Baranya Megyei Kormányhivatal konzultációra invitálta a mohácsi és a bólyi járás vállalkozóit és az itt működő gazdasági társaságok vezetőit. A busó...
Bővebben →A megye l. hétvégi eredményei
PMFC-Mohács 9-0 (6-0) Pécs, jv.: Albert Gábor PMFC: Sólyom - Fekete, Erdős, Erőss (Kónya K.), Jeránt, Horvát, Takács Á. (Turi), Kiss P. (Hadobás), K...
Bővebben →Tombolt a rock a Vigadóban
Rudán Joe és a Kárpátia vette birtokba szombat estére a bólyi Vigadó színpadát. A helyi kulturcentrumban máskor a bólyi zeneiskolások fuvola, harmonik...
Bővebben →