Helyi hírek, események
Hazai siker az idei Eurocampon
19. éve töretlen lendülettel rendezik meg az Eurocamp elnevezésű utánpótlás labdarúgó tornát, ezúttal Bólyban. Francia, horvát és magyar csapatok részvételével, köztük erdélyi és felvidéki résztvevőkkel zajlottak a mérkőzések. A csoport körök után a helyosztókra került sor, így a 3. helyért Bóly ll. csapata küzdött Negyeddel és végül el is hóditotta a bronzérmet. A döntőben Bóly l. csapata játszott Csernátonnal és vége fölényes hazai sikert hozott. A szervezők a díjátadónak is megadták a módját, minden résztvevő impozáns kerámia érmeket kapott, de a legjobbak külön jutalmakban is részesültek. Minden vendég élvezte a Bólyban eltöltött napokat, hisz ez a torna nemcsak a sportról és a sportdiplomációról szólt, hanem a baráti szálak tovább szövögetéséről, no és persze a folytatás megalapozásáról is. A hazai sikerrel zárult idei Eurocamp sok mosollyal, nevetéssel és persze örömkönnyekkel párosult. Gratulálunk a győzteseknek, jövőre pedig Negyeden izgulhatunk majd a sikeres folytatás reményében.
Szedi sportnap
Szederkényben folytatódott a sportos eufória. A nemrég megszerzett, bajnoki ezüstérem és a 70 éves sportegyesületi jubileum mellé, a szokásos nyári sp...
Bővebben →A Duna veszélyes üzem...
A Duna veszélyes üzem, hirtelelen mélyülő medre, nagy sodrása és a lehúzó örvények, kiszámíthatatlanná teszik. Idén már 33 életet követelt, az esetek ...
Bővebben →Aratják a búzát
Javában tartanak a betakarítási munkálatok. Jelenleg 210 ha őszi árpa, 550 ha őszi búza, 30 ha facélia, 30 ha fűmag aratása folyik a Bóly - Töttösi Zr...
Bővebben →Dunai mosás
A nyár közepén, az egyik legrégebbi mohácsi sokác hagyomány elevenedett meg, a helyi horvátok jóvoltából. A Sokackör udvarán serényen készülődtek, az ...
Bővebben →Nyári munkák a szőlőben
A téli fagyok, a tavaszi esők, no és a nyári kánikula, gombabetegségekkel karöltve, igencsak odavágtak az idei, várható szőlőhozamnak. Serényen zöldmu...
Bővebben →Sportos nap a kisvárosban
A sport összeköt és közösséget kovácsol. Ennek lehettünk hiteles szemtanúi, a 3. Bólyi Sportnap jóvoltából. Itt aztán mindenféle mozgásformával megism...
Bővebben →Úszótanfolyamok Bólyban
Nagy áldás tud lenni egy kisvárosban, ha strandja vagy akar egy úszómedencéje van. Pláne, az elmúlt napok kánikulájában jelentett ez, igazi mentsvárat...
Bővebben →Alkotótábor Szediben
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immár 17. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket. ...
Bővebben →Német tábor Újpetrén
Az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, ez év nyarán is megrendezte, német nyelvi táborát. 55 gyermek és 8 felnőtt vett részt a tartalm...
Bővebben →Érettségi a Montenuovoban
A Montenouvo végzősei, bizonyították érettségüket, az őket szóbeliztető bizottság előtt, így véget ért számukra a nagy menetelés. Az érettségi bizonyí...
Bővebben →Fuvolavarázs és emlékezés
54 fővel folyt Bólyban, egy héten át, a XXl. Országos Fuvolatábor. A megszokott helyszínek és program elemek mellett, egy igazán nagy hiányzója volt a...
Bővebben →Népviseletben járták körbe falut
Népes kompánia jött össze, a szajki tájház udvarára. Horvát, német és magyar népviseletbe öltözött táncosok és rengeteg érdeklődő készülődött itt, a f...
Bővebben →