Helyi hírek, események
Lecsót főztek és lángost sütöttek
Az egykori kukorica címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Ottjártunkkor épp a "banyaklubbos" nagyik csapata sütötte szorgosan, a kitudja már hanyadik lángost és a palacsintát, az ínyencek nagy örömére. De akik a sósabb és pikánsabb ízvilágra vágytak, azok sem csaladkoztak, hiszen a 6. Sátorhelyi Lecsófőző Verseny keretében a gasztronómia remekei készültek el, kisebb és nagyobb űrmértékű bográcsokban. Mindeközben szórakoztató programelemek váltogatták egymást, az igen változatos és tartalmas falunapi programkavalkádban. Mesejátéktól a néptáncig.volt itt minden, korosztálynak és érdeklődési körnek megfelelően. A sátorhelyi falunap kapcsán a bensőséges, ígényes és változatos jelzők juthattak leginkább eszünkbe. Jó dolog volt bepillantani pár óra erejéig a helyi közösség vidám ünnepnapjába. Az egykori tábor tágas területe pedig igazán idilli helyszín, ehhez a színes és tartalmas faluünnephez.
Olcsóbb halat a magyarnak!
A halboltok pultjai bő választékkal várják a hazai halfogyasztókat. Leginkább a ponty vezeti a slágerlistát, ára és finom husa miatt. A Földművelésügy...
Bővebben →Muzsikások Versenden
Muzsikások Versenden, mondhatnánk szokványos dolog erre felé. Ez esetben azonban egy különleges zenei csemegéről beszélhetünk. A kis faluba látogató M...
Bővebben →108 bormintából 46 arany
Egy borász ember számára nincs annál jelentősebb elismerés, ha más borászok is megdícsérik "alkotását". A tavalyi borok márciusra már igen szép arcu...
Bővebben →Nőnapi köszöntő a Vivat Bacchussal
"Éljen minden bájos szép nő!" címmel koncertezett nőnap alkalmából Baranya patinás bordalnok alakulata. A mindig vidám hangulatot teremt? Vivat Bacchu...
Bővebben →Életutak és a hölgyek méltatása
A hölgyeket gyönyörű szép virággal, Bóly két ikonikus alakját pedig, életútjukat bemutató kis kötettel köszöntötték a Gondozási Központban. Így mostan...
Bővebben →Szezonzáró sváb bál Töttösön
A Diamant Kapelle hamisítatlan sváb muzsikájára, táncraperdültek a töttösiek. No és ehhez feltétlenül nem is kellett a nemzetiségi kötődés, ugyanis e ...
Bővebben →Sokac bál Szediben
Este 10 körül, mintha befutott volna az összes vidéki busz, úgy telt meg pillanatok alatt a Szederkényi Kultúrház. A busójárás utáni hétvégére, minteg...
Bővebben →Csillagászati hét a Zsolnayban
Széleskörű érdeklődés mellett zajlik a 3. Pécsi Csillagászati Hét, amely a Zsolnay-negyedben, látványos planetáriumi bemutatókkal és tudományos előadá...
Bővebben →Nemzetközi busó kupa
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Mohácsi TE ökölvívó szakosztálya, a Sárdi Károlyról elnevezett nemzetközi versenyét. Az előző évek nagy lé...
Bővebben →Esély a Bólyban maradásra
A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indult Esély Otthon címmel, melynek forrásaira Bóly is pályázni kíván - tu...
Bővebben →Hátrametszés Jordán Tamással
Hátrametszés címmel, az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban Jordán Tamás életrajzi kötete. A neves színész, rendező és színházigazg...
Bővebben →A busójárás mohácsi ízei
A mohácsi busójárás nem csak a látványosságokról, hanem a finom ízekről, a hamisítatlan helyi gasztronómiáról is szólt. Épp ezért gondolták azt a szer...
Bővebben →