Helyi hírek, események
Rallye láz Bólyban
A hétvégén folytatódott a Siklósi Autó Motorsport Egyesület 8 versenyből álló minirallye bajnoksága. Összesen 67 autó állt rajthoz az 5 etapos bólyi szakaszversenyen, amely vasárnap a jelenleg forgalmon kívüli, korábbi szederkényi bekötőúton zajlott. A versenybírók két felé választották a nevezőket, majd az A és a B keret autóit egyenként engedték fel az akadályokkal és fordítókkal tarkított aszfaltos pályára. Egy két sérülésmentes kicsúszást leszámítva, zökkenőmentesen zajlott az igen látványos verseny. Sok százan az út mellett, biztonságos távolságból nézték végig a kiélezett küzdelmet. A nap slágeret, kétség kívűl, Zsebe Gábor országos rally 2-es kategóriabajnok jelenléte és autózása jelentette. Megmutatta a fiatal mezőnynek, miként megy végig a kijelölt versenypályán egy "rutinos róka", akinek nem remeg meg a keze és csak az utolsó pillanatban használja a féket. Zsebe Skodája mellett javarészt az egykori kocka Ladák, Trabik, Opelek és Suzukik vitték a prímet. A benzingőz illatának és a motorzúgás fülbemászó hangjának szerelmesei, tökéletes napot tölthettek Bóly mellett. A kategóriagyőztesek kimondottan elégedettek voltak, de a többiek sem panaszkodhattak, mivel egy jót versenyeztek a hétvégén. Az eddigi két versenyhelyszín után, abszolultban Szekeres Gábor vezet, aki Opel Corsájával ezúttal is szenzációs időket autózott.
Eredmények:
1. kat. 1. Németh Zoltán Trabant
2. Fábos Rudolf Wartburg de lux
3. Varga Nikolett Trabant
2.Kat. 1. Főldvári Gábor Suzuki
2. Veldi Krisztián Suzuki
3. Kübler Árpád
3.Kat 1. .Erdész Gábor Lada 2105
2. Kiss Árpád Lada 2105
3. Bősz Imre Lada 2105
4.kat 1. Szabó Viktor Lada
2. Burján Balázs Lada Vfts
3. Suba Máté Audi
5.Kat 1. Szekeres Gábor Opel
2 .Auth Dániel Opel
3. Pazaurek János Fiat
Absz. Kat. 1. Szekeres Gábor Opel
2. Szabó Viktor Lada
3. Főldvári Gábor Suzuki
Lada Kat. 1. Erdész Gábor Lada 2105
2. Kiss Árpád Lada 2105
3. Bősz Imre Lada 2105
Gratulálunk minden helyezettnek!
Kiélvezik az indiánnyarat az ovisok
Ugrándozó, virgonc gyerekek vették ismét birtokba a bólyi óvoda udvarát és csoportszobáit. Látszik rajtuk, hogy kipihentek s tele vannak energiával. A...
Bővebben →Mozgásélmény nap
Mozgásélmény napot szerveztek a bólyi Kollégium Sportcsarnokába. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség és a helyi Fogyatékos Személyek Otthona immáron...
Bővebben →Hittan tanévnyitók Bólyban
A Közoktatási törvény írja elő az általános iskolák diákjai számára a hit és erkölcstant, mint kötelező tantárgyat, alternatívaként pedig az etikát. A...
Bővebben →Szajki fejlesztések mustrája
A több mint 1000 éves múlttal rendelkező Szajk lélekszáma 860 fő. 5 tagú képviselő testület menedzseli a falu ügyeit, polgármesterük 3 ciklus óta Fark...
Bővebben →Elkezdődött a tanév
38 kis óvodás várta a nagy napot, amikor is a Bólyi Óvodától búcsútvéve 8.-os gyerekek kíséretében átvonulhattak az iskolába. Első alkalommal vették a...
Bővebben →Zsebe új versenyautója
1992 óta a Rallye Team Szederkény színeiben versenyez, a kiváló autóversenyző, Zsebe Gábor. A navigátorok személye többször is változott, de a kormány...
Bővebben →Tiroli hangulat Szediben
Tiroli sörfesztek hangulatát csempészték ismét Szederkénybe, a helyi Német Önkormányzat agilis és az igényeket reálisan felmérő vezetői. A térség néme...
Bővebben →Szüreti Vesszőfutás a Karasica partján
A 9. Bólyi Szüreti Vesszőfutás résztvevői, ahogy mondani szoktuk, nem kispályások. Jó pár ezer kilóméter van már a futócipőjükben és szinte napi rends...
Bővebben →Jubileumi csirkepaprikás-főző Bólyban
Ismét beépesült a bólyi Kántor-rét, immáron a 20. Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztivál alkalmával. Ki a főzés, ki pedig az étel fogyasztásának öröméé...
Bővebben →Kukorica fajtabemutató
8 nemesítő cég, 53 fajta hibrid kukorica kisérleti sorait tekinthette meg, a csaknem 100 térségbeli gazda a Trigo őszi fajtabemutatóján. A Békási bekö...
Bővebben →Harc az utolsó vérig...
Hatalmas elánnal vetették be magukat az új szezon meccseibe és edzéseibe a szederkényi futballisták. Fájó emlék számukra a tavasszal elbukott dobogó, ...
Bővebben →Egyre sikeresebb a Karasica Táncegyüttes
Egykori és abszolult kezdő táncosok jönnek össze rendszeresen, hogy a Szederkényi Kultúrházban részt vegyenek, a pár éve alakult Karasica Táncegyüttes...
Bővebben →