Helyi hírek, események
X. Bólyi Vesszőfutás
Nagy melegre.nem panaszkodhattak a X. Bólyi Vesszőfutás amatőr és profi futói. Sőt, már a rajt előtti órákban eső áztatta az aszfaltot és sejteni lehetett, hogy futás közben sem ússzák majd meg égi áldás nélkül a résztvevők. Ennek ellenére, izgatott várakozás, majd intenzív bemelegítés előzte meg a startot. Engert Ferenc ceremóniamester adott jelet a szép számú futóseregnek a küzdelem kezdetére. A hömpölygő tömeg, egyéni avagy csapatversenyzőként vágott bele a választott távba. Bólyt elhagyva, Békás felé vette az irányt a szép számú mezőny. Ekkorra már kialakult az élbóly és a középmezőny is.
A Karasica partján végig húzódó kerékpárúton haladtak tovább a futók, egésszen a budméri útig. Itt volt a fordító, a rövidebb távot választók számára. A 21 kilóméteren lévők, Kisbudmér irányába haladtak tovább. A sportpálya bejáratánál lévő célban, rendkívül felkészült versenybírói csapat várta a befutókat. Megannyi egyéni és pályacsúcs született a X. Bólyi Vesszőfutáson, a zord időjárás ellenére.
Eshet az eső és fújhat a szél, a kitartó futókat semmi nem tántorítja el egy klasz versenytől. Márpedig a bólyi vesszőfutás, egy ilyen küzdelem. Családias, barátságos és örök. Legalább is az alapítók és szervezők ebben bíznak s ezért is tesznek meg mindent a jövőben is.
Kreatív "drámás" táborok Mohácson
A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már...
Bővebben →Hagyományos bólyi sporttábor
Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a...
Bővebben →Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata
Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához ...
Bővebben →Archív fotók a kölkedi falunapon
Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral v...
Bővebben →Egykori legenda lett az edző Bólyban
Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát ...
Bővebben →Rómaiak és kelták uralják Dunaszekcsőt
A hét slágere kétségkívül a Xll. Limes tábor, továbbá Castor és Pollux fesztivál, amely az egykori Lugio, a mai Dunaszekcső központjában zajlik. Az e...
Bővebben →Tárogató szólt a Hargitán
A napokban tért haza erdélyi és felvidéki útjáról Farkas Béla, a magyarságát büszkén hirdető szajki polgármester, közismert tárogató művész. Meghívásn...
Bővebben →Exkluzív interjú dr. Szili Katalinnal
A Bólyi Városi Televízió jövő hétfő és kedd esti adásában beszélgetés láthatnak dr. Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés korábbi elnökével. "Barany...
Bővebben →Német filmet vetítettek
A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók...
Bővebben →Teltház a mohácsi strandfürdőben
Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogat...
Bővebben →Beremendi beach party
A hétvégén immáron a X. Beremendi Beach Partyra invitálták a strandolni és szórakozni vágyókat. Fúvósok, kongások, dj-k gondoskodtak az impulzív ritmu...
Bővebben →Hétfői adásunk vendége: dr.Hargitai János országgyűlési képviselő
A Bólyi Városi Televízió hétfő és kedd esti adásában interjút láthatnak dr.Hargitai János miniszteri biztossal, térségünk országgyűlési képviselőjével...
Bővebben →