Helyi hírek, események


Harkány lett az év fürdője

2019.10.14

Az idén nyáron Harkányban fürdőzők akkor még csak sejthették, hogy az ország egyik legjobb fürdőjében lubickolnak. Azóta hivatalossá is vált, hogy 2019-ben a Harkányi Gyógy és Strandfürdő lett a legjobb ebben a szolgáltatási szektorban. Emellet mind a strand, mind a gyógyfürdő minősítésre került, besorolásuk pedig 5 *-os lett. Az elért szakmai sikerekről és az idei strandszezonról, Marosi András elnök- igazgató mondott véleményt a Bóly TV-ben. Harkány a klasszikus szezonon kívül is várja vendégeit. Szolgáltatásaik az elmondottak és a minősítések alapján is 5*-osak, érdemes hát kipróbálni őket.


Költészet napja Bólyban

2016.04.06

A magyar költészet napját Magyarországon, 1964 óta József Attila születésnapján, április 11- én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi el...

Bővebben →

Áprilisi szűrés a Harmóniában

2016.04.06

A napokban sorra érkeznek az egykori és az új paciensek a bólyi Harmónia Természetgyógyászati Centrum Joalisz terápiájára, amely köztudottan a méregan...

Bővebben →

Mától élnek a fix traffik

2016.04.05

Mától vége a próbaidőszaknak, reggel 8 órától hivatalosan rögzítenek a fixen felállított traffipaxok és ez alapján a hatóságok büntetni is fognak. Gyo...

Bővebben →

Közönség díj Franciaországban

2016.04.05

Major Zsolt 4- szeres világbajnok testépítő, a napokban tért haza Franciaországból egy nemzetközi fitness expóról, ahol közönség díjat kapott az ottan...

Bővebben →

Rallye rajt Egerben

2016.04.05

A Zsebe - Sándor páros ralley 2-ben, abszolult 10., míg kategória 3. helyen végzett a hétvégén megrendezett, szezonnyitó Eger Rallyen. Zsebéék idén is...

Bővebben →

A belvárdiak vetnek és demonstrálnak

2016.04.05

Javában folynak a tavaszi munkák a Belvárdgyulai Zrt. földjein. Talajelőkészítés, műtrágyázás és vetés zajlik a határban. Tájékoztatta a bolytv.hu-t S...

Bővebben →

Hétvége a megye I-ben

2016.04.03

A Sellye és a Mohács is hármat rúgott hazai pályán. Sellye-Szederkény 3-0 gólszerzők: Szőke, Sziládi, Orlovics PVSK-Bóly 1-1 gólszerzők: Somo...

Bővebben →

Jótékonysági est Töttösön

2016.04.03

Idén Töttösön rendezték meg a szajki "Fogadj el" Alapítvány, Fogyatékosok Napközi Otthonának, jótékonysági estjét. Az alapítvány egyre több szállal kö...

Bővebben →

Szomszédolás Orahovicán

2016.04.02

Szlavónia egyik legszebb kisvárosába, a magyar-horvát határtól 50 kilóméterre lévő Orahovicára látogatott el, az a dél-baranyai turisztikai küldöttség...

Bővebben →

Alakreform Rubint Rékával

2016.04.02

Csaknem 500- an jöttek össze egy sportos délelőttre a pécsi Expo-Centerbe. Rubint Réka Alakreform körútja, a baranyai megyeszékhelyet is érintette és ...

Bővebben →

Emmausz a Skanzenben

2016.04.01

A Szentendrei Skanzen az idén is meghívta a bólyi Emmauszt egy bemutatkozásra a pünkösdi hétvégén (május 14-16.). Településünkről 6 fős küldöttség v...

Bővebben →

Hárs és a titokzatos lámpás

2016.04.01

Kiderült a bólyi sikerek titka. Hosszú évek óta irigykedve figyeli az ország a baranyai kisváros példátlan fejlődését. Termálberuházás, az iparipark f...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162