Helyi hírek, események
Az örökké fiatal Halász Judit
Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, ugyanazon lendülettel és átéléssel szórakoztat ma is, mint ahogy az megszokhattuk tőle az elmúlt évtizedekben. Ezúttal Pécsett, a POTE aluláját töltötték meg a gyerekek és szüleik, csaknem 1000-en, hogy hallhassák a régi és új slágereket az egyedi és utánozhatatlan stílusú művésznőtől. Lemezt készített Ikrek hava címen Radnóti Miklós verseiből, más lemezén mesét mondott, de a legnagyobb sikert azzal aratta, amellyel tulajdonképpen műfajt teremtett, magyar költők verseit énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak (Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László és mások) megzenésítésében – mégpedig gyerekeknek. Ezekből több mint másfélmillió lemez kelt el az évek során. Halász Judit pályája Pécsről indult s most ide tért haza, hogy koncertezzen a kicsiknek és az egykori gyerekeknek. Halász Judit fiatalos lendülete és közönségszeretete töretlen. Imádja a gyerekeket és minden egyes koncertjén elvarázsolja öket. Így volt ez most Pécsett is, ahol 1000-en énekelték vele dalait. Ez volt ám az igazi nagy kórus, Jutka néni irányításával. Itt készült felvételeinket, a Bólyi Városi Televízióban tekinthetik meg.
Babakiállítás Lippón
A Lippói Gondozási Központba beköltöztek a babák százai, így a pólyások, az elsőáldozók és a nemzetiségi ruhákat viselők . No nem csak ők, hanem sok s...
Bővebben →Hegyközségi borverseny éremesővel
Szederkényi Hegyközség idei borversenyére 163 minta érkezett, amely 70% fehér, 20% vörös és 10%rozé bor volt - hallhattuk a zsűri értékelését, a hely...
Bővebben →Nyugdíjas délután a borházban
Német nemzetiségi programmal rukkolt elő a bólyi Nyugdíjas Malom Klub. Ezen apropóból hívtak vendégeket is a Borházba, ahol műsorral és finomságokkal ...
Bővebben →Tejüzem épül Borjádon
A Borjádi Zrt.-t 2001 óta a Schmalzbauer család irányitja. Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak. Jelentős termelési volumennel rende...
Bővebben →Népszerű a szivacskézi
A Kozármislenyi Sportegyesület Kézilabda Szakosztályának bábáskodása mellett, 4 évvel ezelőtt indúlt útjára a bólyi suliban a lányok szivacskézilabda ...
Bővebben →Lotus termékek a bólyi Mol kúton
Újra "csilivili autók" a bólyi Mol kúton. Az itteni autómosó és egy speciális termék ugyanis, így együtt csodákra képesek. Avatott szakember varázso...
Bővebben →Tartják az irányt Dunaszekcsőn
Rendezett falu képét mutatja Dunaszekcső az átutazók számára. De rendezett a község büdzséje is, tudatosan fejlesztenek, s költik a befolyó bevételek...
Bővebben →Terrán termékek a Construmán
A ClimaControl energiatakarékos és a Futuron napenergiát hasznosító termékeivel, mágnesként vonzotta az érdeklődők sokaságát a Terrán Tetőcserép Gyárt...
Bővebben →Palkonyai ínyencségek
Szikrázó napsütésben, gépkocsik százai, vendégek ezrei érkeztek a Villányi Borvidék szívébe. Ugyanis két napos tavaszi szezon nyitó, Stílusos Vidéki g...
Bővebben →Bólyi siker a minősítőn
A Landesrat szervezésében, az Országos Német Gyermektáncfesztivál déli előválogatóját rendezték meg Pécsváradon. A kulturális seregszemle kiváló alkal...
Bővebben →Tavaszi koncert Babarcon
Tavaszköszöntő koncertre került sor, a régi szép hagyományok jegyében, a babarci kultúrházban. A helyi Ifjúsági Zenekar vendégével, a Dunaszekcsői Fúv...
Bővebben →A napközi haszna
A köznevelési törvény szerint, hacsak az iskola igazgatója nem ad felmentést, 16 óráig a gyermekeknek az iskolában kell tartozkodniuk. Az itt töltött ...
Bővebben →