Helyi hírek, események
Bajnokavató a Mecsek Rallyen
Idén is a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológgal indult útjára a régi szép tradíciókkal rendelkező.Mecsek Rallye. Itt aztán a versenyzők, géposztálytól függetlenül megmutathatták technikai tudásukat. Brilliroztak is az aszfalton, kielégítve az ínyenceket, egy-egy "gumifaló" figurával. A látványos felvezető után, a Mecsek lankáin száguldott tovább a mezőny. Régi-új pályák, a rallye fénykorából fennmaradó, közismert szakaszok. Az igazi fanok, idei is elkísérték kedvenceiket a pálya szélén szurkolva nekik, egy-egy kanyarban avagy egyenesben.
12 szakasz, abszolúlt eredménye döntött
az idei Mecsek Rallye díjairól. A célceremóniára, a historic mezőnye érkezett meg először, régi idők még ma is szuper gyors matuzsálemeivel. Majd befutott, az ORB l. mezőnye, a Mecsek leggyorsabb versenyzőivel, no és az idei magyar bajnokkal, Vincze Ferivel. Nem hiába, a Mecsek Rallye a mai versenyzők számára is közkedvelt verseny, mint ahogy az volt a 80-as és a 90-es években is. Összességében elmondhatjuk, hogy a rallye örök és halhatatlan. A legendák pedig köztünk élnek.
70 éve élő sebek
A felvidéki magyarság kitelepítésének 70. évfordulójára megemlékezve, közel a Parlament által elfogadott április 12-ei emléknaphoz, összejöttek a Bóly...
Bővebben →János Passió Berkesden
A berkesdiek nagy örömére hozzájuk is ellátogatott a Koch Valéria Iskolaközpont utazó színháza. A Magyarországi Német Színház rendezése mellett, számo...
Bővebben →Emlékmű avatás Negyeden
Hosszú volt az út otthonról hazáig. Hajnalban indultak Bólyból, hogy sok 100 kilóméter után megérkezzenek, a felvidéki Negyedre. Sokan itt születtek é...
Bővebben →Költészet napja Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11-én ünnepljük. Bólyban minden évben irodalmi, verses összeá...
Bővebben →Húsvéti hagyományok nyomában
A pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya, tartalmas és egyben interaktív húsvéti előadással várta az iskolás csoportokat a nagyhéten. Burján l...
Bővebben →Tojáskút Bóly főterén
Nem esik messze az alma a fájától, tojás sem a kútjától... Tréfálkozhatunk egy, amúgy igen komoly bólyi kezdeményezésen. A németországi hagyományokkal...
Bővebben →Díjazták Trischler Ferencet
Pécs-Somogyi otthonában kerestük fel a bólyi születésű, nemrég Vasarely-díjjal jutalmazott szobrászművészt, Trischler Ferencet. Hosszú évek óta élnek ...
Bővebben →Éjszakai sportdömping Lippón
A lippói Gárdonyi Suli, l. Éjjeli Sport-dömping rendezvényére került sor a helyi kultúrban. Mindehhez egy lelkes tesitanárra és jó pár szponzorra volt...
Bővebben →Nyárád a falusi turizmus szive
A Zsifkovics család, 1995 óta foglalkozik falusi vendéglátással. Zsifkovics Gizi, ha lehet ezt mondani, a vendeglátás nagymestere, ma már vizsgáztatja...
Bővebben →Véghajrá előtt a bólyi focisták
Bár a hazai rangadót elvesztette a Bóly a Szederkény ellen és a PEAC ellen sem brillirozott, a csapat házatáján mégis bizakodnak a tavaszi véghajrában...
Bővebben →Bemutatkoztak az olaszi gyerekek
Egy vidéki iskola és óvoda értékeit és sokszínűségét leginkább egy színes bemutatkozó programmal lehet reprezentálni. Ott ahol a mindennapok örlő malm...
Bővebben →Értékeket őriznek a nyárádiak
A kékfestő fesztivál és Sárdi János kékfestő műhelye, Nyárád két legjellegzetesebb ikonja. A javarészt svábok lakta községben, szép kifutása van az el...
Bővebben →