Helyi hírek, események
Leányvásár valódi lakodalommal
Kívánni sem lehetett volna jobb időt, hétvégén a Pécsváradi Leányvásáron, így rengetegen kihasználták a kellemes napsütést és kilátogattak a rendezvényre. Már pénteken benépesült a város főutcája, ahol vasárnap estig.szinte megállás nélkül zajlottak a színes programok. A sültgesztenye, a kürtőskalács és egyéb finomságok illata töltötte be a teret, a népzene hangja szállt messzire, a kézművesek pedig szebbnél szebb portékáikat kínálták a vásárlóknak.
Idén is számtalan néptánccsoport mutatkozott be a leányvásáron, jöttek fellépők többek között Zengővárkonyból, Bátáról és Őcsényből is. A leányvásár több mint ötvenéves történetében, most először tartottak esküvőt. Az ifjú pár, a nagyközönség előtt mondta ki a boldogító igent és a szertartás alatt a nézők közül is sokan elérzékenyültek.
Ahogy közeledett az este, úgy nőtt a tömeg Pécsvárad főutcáján. Az elmúlt évekhez hasonlóan, ugyanis a hagyományőrző műsorokat a nap végén a könnyűzenei előadók váltották fel. Koncertet adott többek között Dér Heni, Vastag Tamás, Varga Viktor és a Hooligans is. A programkínálat tehát ebben az évben is rendkívül változatos volt, minden korosztály megtalálhatta a magának leginkább megfelelő szórakozást.
A Pécsváradi Leányvásár történetét egykoron Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató dolgozta fel. Mint írta, a Zengő körül lévő református falvak ifjúsága évenként találkozott egymással Lukács napján – Várkonyban és Pécsváradon. A leányok legszebb ruháikban sétáltak az utcákon, nótáztak, szállt a serpenyőkben piruló gesztenye illata. Csak úgy.mint ezen a csodálatos hétvégén, ahol napfürdőzhetett mindenki, a vénasszonyok nyara jóvoltából.
70 éve élő sebek
A felvidéki magyarság kitelepítésének 70. évfordulójára megemlékezve, közel a Parlament által elfogadott április 12-ei emléknaphoz, összejöttek a Bóly...
Bővebben →János Passió Berkesden
A berkesdiek nagy örömére hozzájuk is ellátogatott a Koch Valéria Iskolaközpont utazó színháza. A Magyarországi Német Színház rendezése mellett, számo...
Bővebben →Emlékmű avatás Negyeden
Hosszú volt az út otthonról hazáig. Hajnalban indultak Bólyból, hogy sok 100 kilóméter után megérkezzenek, a felvidéki Negyedre. Sokan itt születtek é...
Bővebben →Költészet napja Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11-én ünnepljük. Bólyban minden évben irodalmi, verses összeá...
Bővebben →Húsvéti hagyományok nyomában
A pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya, tartalmas és egyben interaktív húsvéti előadással várta az iskolás csoportokat a nagyhéten. Burján l...
Bővebben →Tojáskút Bóly főterén
Nem esik messze az alma a fájától, tojás sem a kútjától... Tréfálkozhatunk egy, amúgy igen komoly bólyi kezdeményezésen. A németországi hagyományokkal...
Bővebben →Díjazták Trischler Ferencet
Pécs-Somogyi otthonában kerestük fel a bólyi születésű, nemrég Vasarely-díjjal jutalmazott szobrászművészt, Trischler Ferencet. Hosszú évek óta élnek ...
Bővebben →Éjszakai sportdömping Lippón
A lippói Gárdonyi Suli, l. Éjjeli Sport-dömping rendezvényére került sor a helyi kultúrban. Mindehhez egy lelkes tesitanárra és jó pár szponzorra volt...
Bővebben →Nyárád a falusi turizmus szive
A Zsifkovics család, 1995 óta foglalkozik falusi vendéglátással. Zsifkovics Gizi, ha lehet ezt mondani, a vendeglátás nagymestere, ma már vizsgáztatja...
Bővebben →Véghajrá előtt a bólyi focisták
Bár a hazai rangadót elvesztette a Bóly a Szederkény ellen és a PEAC ellen sem brillirozott, a csapat házatáján mégis bizakodnak a tavaszi véghajrában...
Bővebben →Bemutatkoztak az olaszi gyerekek
Egy vidéki iskola és óvoda értékeit és sokszínűségét leginkább egy színes bemutatkozó programmal lehet reprezentálni. Ott ahol a mindennapok örlő malm...
Bővebben →Értékeket őriznek a nyárádiak
A kékfestő fesztivál és Sárdi János kékfestő műhelye, Nyárád két legjellegzetesebb ikonja. A javarészt svábok lakta községben, szép kifutása van az el...
Bővebben →