Helyi hírek, események
Nyílt napok a Kisfaludy Gimnáziumban
A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium az idei tanévben is megszervezte a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára az iskolát bemutató három nyílt napját. Ennek keretében, igazgatói tájékoztatót hallgathattak meg a leendő kisfaludysok, majd belekóstolhattak a gimis tanórák hangulatába is.Tapasztalatok alapján, a szép tradíciókkal rendelkező Kisfaludyt sokan választják térségünkből középiskolájuknak. Jó alapokat szerezhetnek itt a továbbtanuláshoz, továbbá - a szülők megnyugtatására is elmondható - hogy megfelelő ebben a gimiben a fegyelem és a színvonal. A nyíltnapok jelentőségét Hahnerné Féth Gabriella megbízott igazgató fejttette ki számunkra a Bóly TV-ben, aki egyben méltatatta, elődje munkáját is. Kisfaludysnak lenni megtiszteltetés egy gimnazista számára. Mohács közelsége, a suli patinája és színvonala, a hamarosan esedékes iskolaválasztás alkalmával is sokakat vonz majd ide. Kedves hatodikosok és nyolcadikosok, itt a lehetőség, hogy bölcs döntést hozzatok. A Kisfaludy Gimnázium kitárta kapuit számotokra. Csupán csak be kell lépni rajta.
Tartásjavító ovis torna
Fejlesztő gyermek tornákon vesznek részt a 3 és 6 éves kor közötti gyerkőcök, Bólyban és további 3 településen. Ennek keretében a szakember játékos, ...
Bővebben →Televíziós portré Ahmann Györgyről
Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Buda...
Bővebben →Nyelvspeciális osztályok a Kisfaludyban
Közkedvelt gimnázium, kimelt továbbtanulási célpont az általános iskolák végzősei számára, a mohácsi Kisfaludy. A patinás suli színvonala, nyelv speci...
Bővebben →Sátorhely humán kincse az iskola
Sárorhely szívében található a helyi kisiskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestülete, mosolyg...
Bővebben →Busójárásra hangolva
Közeleg Magyarország legősibb, legrégebbi télűző farsangi karneválja. Február végén a busóbundákat öltő felnőttek, faragott álarcokban, jellegzetes ke...
Bővebben →Kiállítás az oszmán értékekből
Mohács város önkormányzata 2008-ban testvérvárosi szerződést írt alá Isztambul Bejkoz városrészének önkormányzatával. Később civil kezdeményezésre, ...
Bővebben →Babarciak az első bálozók...
A Babarci Magyar - Német Baráti Kör Tánccsoportjai, a Szivárvány Kórus és a Dorfmusikanten Zenekar adta meg az alaphangot és a jó hangulatot az idei b...
Bővebben →Országos német gála kitüntetésekkel
Január 9-e a magyarországi német önkormányzatok napja. Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a ...
Bővebben →Fülemüle Talk Show a Bóly TV-ben
Fülemüle Talk Show a Bóly TV hétközi magazinjában. Közismert sztárok, borászok, cégvezetők lesznek vendégei beszélgetős, gasztroshownknak. Két héten á...
Bővebben →Téli partnertalálkozók
A téli mezőgazdasági munkáktól mentes időszakot kihasználva, megkezdődtek a Trigo partnertalálkozói. Január és február hónapokban, összesen 5 alkalomm...
Bővebben →Megjött a hó és a zimankó
Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a köve...
Bővebben →Bejgli kupa Bólyban
Egyeseknek laza foci, míg másoknak "erőltetett menet" volt a bólyi karácsonyi teremfutball torna. Pár nappal az ünnep után bizony ráfért minden foci k...
Bővebben →