Helyi hírek, események


Lampionos felvonulás Nyárádon

2019.12.03

Van aki emlékszik még a nyárádiak közül a Márton napi lampionos felvonulások kezdetére. Bizony nem ma volt, azóta több generáció is ennak aktív részese lehetett már. Kiváltképp azért, mert jó ebbe a közösségbe tartozni, őrizni és körbe vinni a lángot, érezni a falu összetartását, a közösség erejét. A lampionos felvonulás, ennél fogva, nemcsak egy jó séta a falu utcáin, a hömpölygő sokadalomban, hanem ez egy igazi demonstráció, amely az együvé tartozást mutatja meg a büszke "nagynyárádiságot". A lampionok fénye pedig mindezt misztikussá és titokzatossá teszi, ami pedig a fiatalok számára jelent hívószót és pedig minden évben. A kultúrházban bemutatott kis műsor és az ezt követő vendéglátás, szintén szívből jön. Itt mindenki hozzá tesz valamit a sikerhez. Van aki a zsiroskenyerek megkenyésével, a sütemények elkészítésével, míg mások puszta jelenlétükkel adnak morzsányit a közösségi fílinghez. A nyárádiak értékes kincse a Márton napozás, a felvonulással együtt. Őrizzék csak a pislákoló lángot, a jelenben és a jövőben is.


A főrabbinál és a zsinagógában jártunk

2019.05.16

A pécsi zsinagóga Pécs egyetlen izraelita vallású zsinagógája, ami 1868 és 1869 között épült Feszl Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót tervei alap...

Bővebben →

Miniszteri vizit a Terránnál - a cég megkezdte kunszentmiklósi bővítését

2019.05.07

A bólyi székhelyű Terrán Kft. mára már, Közép-Európa vezető betontetőcserép gyártója, 100%-os magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat, amely t...

Bővebben →

Jávorka kiállítása az opera dallamaira

2019.05.07

Végtelen dallam címmel Pécsett a Művészetek és lrodalom Házában különleges tárlatmegnyitóra került sor a művészetpártolók nagy örömére. Jávorka Csaba ...

Bővebben →

Foci nélkül nincs május elseje

2019.05.07

Hatalmas futball -labdalégvár várta a kicsiket a Borjádi Sportegyesület majálisán. Emellett lehetett kézműveskedni és kisebb méretű labdát terelget a ...

Bővebben →

Babarci sportmajális

2019.05.07

Szorgos csapatok sokasága készítette a finom ételeket a babarci önkormányzat és a sportegyesület közös majálisán. A séfek minden mozdulatán látni lehe...

Bővebben →

Traktorfelvonulás és gyermekkacaj

2019.05.07

Szajkon nincs majális traktorok nélkül, mint ahogy éjszaka sincs hold és csillagok nélkül. John Deerok, Zetorok, Deutzok mellett négy kerekű qaudok és...

Bővebben →

Felújított lakásba költözhettek

2019.05.07

Ekethanásztarász - Összefogunk az otthonért elnevezéssel zajlik uniós program Versenden. A szegregált élethelyzeteket felszámolni hivatott akció keret...

Bővebben →

Landreszrat minősítő Pécsváradon

2019.05.07

A Landeszrát, avagy a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa idén is megtartotta a magyarországi német ifjúsági fúvószenekarok...

Bővebben →

Felújították a Szederkényi Iskolát

2019.05.07

Az elmúlt hónapok szorgos munkájának beérett a gyümölcse Szederkényben. A munkások letették a szerszámokat, így ma már egy úgynevezett "csili vili" su...

Bővebben →

Földi paradicsom a Botanikában

2019.04.15

Egy kis földi paradicsom a Pécsi Tudományegyetem Botanikus kertje. A csaknem 7 hektáros kert gyűjteményeiben, jelenleg 7000 féle növény található, ebb...

Bővebben →

Csendes kisváros lesz Harkány

2019.04.15

Husqvarna projekt nap, avagy a csendes város jövőképének felvázolása Harkányban címmel került sor az önkormányzat és a helyi Városgazdálkodási Zrt. ál...

Bővebben →

Nagyüzem a tejüzemben...

2019.04.15

Csak emlékeztetőül, a tavalyi év végén került sor a borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. A...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162