Helyi hírek, események
Világhírű kórusok a Bazilikában

A vatikáni Sixtus-kápolna kórusa adott lélekemelő koncertet a Pécsi Bazilikában, a Filharmónia által szervezett, 5 vidéki nagyvárosban zajló, Egyházzenei Fesztivál nyitó aktusaként. A Cappella Musicale Pontificia “Sistina” a Pápa kórusa. Eredete az egyház első századaira vezethető vissza, a 6. században Nagy György átszervezte, majd VIII. Bonifác pápasága alatt további jelentős változásokat eszközölt a kórus életében. IV Sixtus Pápa tovább alakította 1471-ben és azóta viseli magán a “Sistine” nevet, mint a Pápa előtti hódolat jele, aki újjáélesztette a kórust, valamint mert általában az azonos nevű kápolnában énekelnek. A kórus 20 állandó felnőtt énekesből és 30 fiúénekesből (Pueri Cantores) áll, akiket Msgr Marcos Pavan készít fel. A fő pápai liturgikus szertartások melletti fő elkötelezettségen kívül, a Sixtus-kápolna kórusa világszerte koncertezik teljes létszámmal, illetve kisebb formációval is, ebbe beleértendő csak a fiúkórus is. Ezeken a koncerteken a zenei és liturgikus történelem felvázolásán kívül, a kórus az Egyház evangelizációs küldetését is kifejezi. A fesztivál pénteken 19.30 órától folytatódik a pécsi helyszinen, szintén egy világhírű kórussal. Az Escolania katalán fiúkórus egyike Európa legrégebbi énekkarának, már a 13. századtól kezdve részt vesznek a Montserrati Bencés Apátság szertartásaiban. Az iskola számos jelentős zeneszerzőt, előadóművészt, karnagyot adott már a világnak. Hangversenyeiken az egyházzene szépségét és a békét hirdetik. Repertoárjuk alapja a gregorián, de előszeretettel éneklik a későbbi korok orgonával kísért, vagy a cappella műveit is. Ha tehetik, látogassanak el Önök is a Pécsi Bazilikában bemutatásra kerülő páratlan koncertre. A Bólyi Városi Televízió mindkét kórus műsorát rögzíti s azt hétközi magazin műsorában sugározza.

Új évi jókívánság
Sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a Bólyi Városi Televízió valamennyi munkatársa! 2017-ben is számíthatnak ránk, nézzék műsorainkat és olvassák ...
Bővebben →
Áldott karácsonyt
"Angyalok húznak a világ fölött. Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! Megszületett az Igazság, a Jóság, akit úgy vártunk: megszületett végre!" ...
Bővebben →
Szederkényi suli karácsony
Dupla vagy semmi. Eképpen gondolkodtak a Szederkényi Általános Iskola vezetői és tanárai. Délelőtt a suli diákjainak, míg kora este a szülőknek adták ...
Bővebben →
Szépkorúak karácsonya Szediben
A Szederkényi Nyugdíjas Egyesület karácsonyi műsorában helyet kaptak az iskolások, a szépkorúak énekkara új karnagyuk vezetésével és persze az évek ...
Bővebben →
Fogadj el és ünnepelj velünk!
Szép karácsonyi műsorral köszöntötték szüleiket a szajki "Fogadj el!" Alapítvány Napközi Otthonának fogyatékkel élő lakói. Szívhez szóló programjukb...
Bővebben →
Nyárádiak falukarácsonya
A nyárádi falukarácsony, egy olyan mindenki karácsonya program. A faluban, akik csak egy hajszálnyit is foglalkoznak kultúrával és szórakoztatással, i...
Bővebben →
Tamburás karácsony
Nincs is szebb egy zenés karácsonyi ünnepnél. Így gondolták ezt a mohácsi tamburások is. A Versendi Kovács József tanár úr nevéhez köthető, egykori és...
Bővebben →
Lendületben az öregfiúk
Karácsony előtti old boys teremlabdarúgó tornát rendeztek a bólyi Abai Ferenc Sportcsarnokban. Ismerős körben kűzdött egymással az 56+-os korosztály, ...
Bővebben →
Erzsébet utalványt hoz a postás
A nyugdíjas összejövetelek felhőtlen, vidám hangulata, nemigazán tükrözi vissza a kisnyugdíjasok nagy kihívásokkal járó mindennapjait. Az alacsony nyu...
Bővebben →
Orgonakoncert a Bazilikában
A zeneszerető közönség számára szolgált igazi művészeti ínyencséggel a Pécsi Egyházmegye az ünnep előtti várakozás időszakában. Köcsky Tibor, a Pécsi ...
Bővebben →
A Gyermekotthon ünnepi műsora
Szívhez szóló szép üzenet, így summázhatnánk a Bólyi Gyermekotthon színvonalas karácsonyváró műsorát. A Vigadóban bemutatott zenés produkció hű tükröt...
Bővebben →
Mindenki karácsonyfája
Közös karácsonyfa ünnepre invitálták a bólyiakat. A kisvárosban több éves múltja van az együtt ünneplésnek, elég ha a korábbi adventi vásárokra gondol...
Bővebben →