Helyi hírek, események
Búcsúfa állítás a hagyományápolás jegyében
A hétvégén rendezték meg Nagynyárádon, a hagyományos búcsúfa ünnepséget. A Márton napi programok egyik éke és az egyik legpatinásabb hagyománya ez a sváb községben. A búcsúfa díszítés és állítása egyben az őszi betakarítások befejezésének ünnepe is. A hagyomány Nagynyárádon máig él, s minden második esztendőben felelevenítik ezt. Idén a Kraam család portáján díszítették fel a búcsúfát, ahol jelen volt a falu apraja és nagyja. Szorgos kezek sokasága, temérdek virágot font össze, hogy végül elkészüljön a remekmű.
Vasárnap ismét itt gyülekeztek az ünneplők, s innen indult útjára a faluba a színpompás menet. A sváb zenére való vonulás mindig figyelemfelkeltő, sokan szemlélik azt a házuk elé kiállva, vagy éppen csatlakoznak az ünneplő közösséghez. A kultúrház elé érve a markos legények jól begyakorolt technikával helyezik a helyére a búcsúfát. Majd körbetáncolják azt, ahogy azt tették már a kezdetek óta. A búcsúfaállítás után kultúrműsorra került sor a csarnokban, sok sok hagyományőrző csoport részvételevel. Két év múlva újra díszótenek és fát állítanak, ahogy azt eleik is tették, a német hagyományápol reményében.
20 éves város Bóly
Ígényesen összeállított program várta a bólyiakat augusztus 20-a alkalmával. Kettős ünnep volt ez a javából, hiszen az államalapítás mell...
Bővebben →25 éves nyugdíjas egyesület Szediben
25 éves a Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete. A jubileum alkalmából, ünnepi koncertet rendeztek, a helyi kultúrházban. Neves operaénekes, mislenyi és ...
Bővebben →Lecsó, kutyusok és foci Sátorhelyen
Tartalmas falunappal lepték meg a szervezők a sátorhelyi családokat. Az egykori címerező tábor minden kis szegletét kihasználták, a színes program pal...
Bővebben →Ének az esőben Újpetrén
Újpetrén semmit nem bíztak a véletlenre. Mind a színpad, mind pedig a nézők fölé, sátrat húztak, védve mindenkit a nyári esőtől. Tudatosságuk, a cerem...
Bővebben →Lippói Kasza Show
Vegyes időt fogtak ki a lippóiak falunapjuk alkalmával. A kezdeti napsütést, délutáni eső követett, így elkélt a rendezvénysátor, e jeles napra. Ezút...
Bővebben →Német gála Márokon
A mároki lakodalmas másnapján, sváb tánccsoportok és zenekarok veszik át a stafétát. Útjára indul a fergetegparty, amely végül Sváb bál formájában csú...
Bővebben →7. Mároki Lakodalmas Parádé
Hetedszerre sem okozott csalódást a Mároki Lakodalmas Parádé. Sőt, olyan híre és ázsiója lett az elmúlt 7 év alatt, hogy valós brandként emlegetik, a ...
Bővebben →Legendák a bólyi kispadon
Legendák irányítják a Bólyi SE futballcsapatát. A Szíjas-Göller páros egykoron retteget támadógépezetnek számított a megyében. Meccsről meccsre on...
Bővebben →A mester emlékére
A 18. Országos Kékfestő Fesztivált, idén is két naposra tervezték a nyárádiak. A kiemelt rendezvény, a sok látványosság és tartalmas programok mellett...
Bővebben →Sok száz edényben főtt a sokacbab
24. éve rotyog az utánozhatatlan ízű sokac bab, a mohácsi sokácok hagyományőrző utcai gasztrofesztjén. A különleges agyagedényben készített étel, füst...
Bővebben →Pokoli hőség az Ördögkatlanon
Az Ördögkatlan nem a Művészetek Völgye, Nagyharsány nem Kapolcs és Bérczes László sem Márta István. Egyszóval a körtét nem érdemes összehasonlítani a...
Bővebben →Szentgyörgyvári kapitány
Mókás kedvű, tréfás fickó az új siklósi várkapitány. Gúnyát húzott, így fogadott minket a várban lévő Tenkes kapitány panoptikum szereplői közé beülv...
Bővebben →