Helyi hírek, események
Németh Miklós exminiszterelnök a Bóly TV-ben
Illusztris vendége volt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság Tudományi Karának. Németh Miklós egykori miniszterelnök tisztelte meg jelenlétével a campust és az itt tanuló egyetemistákat. Köztudottan Németh Miklós magyar közgazdász, politikus, a rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány miniszterelnöke, és az 1989. október 23-án kikiáltott.Magyar Köztársaság első kormányfője. A Németh-kormány idején fogadta el az országgyűlés a rendszerváltáshoz elengedhetetlenül szükséges törvényeket, melyek biztosították a békés és lehetőség szerint zökkenőmentes átmenetet. 2001-ben Johannes Rau államfő, a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztje kitüntetést adományozta számára, az NDK-s menekültek előtt 1989-ben történt határnyitásban játszott központi szerepének elismeréséül. Németh Miklós, szívesen állt a Bóly TV kamerája elé és a vele készült exkluzív interjút hamaroson meg is nézhetik csatornánkon.
70 éves a Babarc SE
A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell ...
Bővebben →Partnertalálkozó Klippeléknél
Partnertalálkozóra invitálta Klippel József térségünk polgármestereit, tüzép telepe beszállítóit és Baranya ismert építési vállalkozóit. Célja ezzel n...
Bővebben →Bólyi bérmálkozás Püspök Atyával
A pünkösd kiváló alkalom a bérmálkozásra. A bólyi gyerekek hagyományossan, a szentlélek eljövetelének ünnepén részesülnek ezen szentségben. A hittanta...
Bővebben →Nyárádi kórustalálkozó
Székelyszabar, Bonyhád, Kakasd és Nagynyárád kórusai adtak közös pünkösdi koncertet, a felújítás alatt álló nyárádi templomban. Egyházi és világi dalo...
Bővebben →Bólyi pünkösdölő
Pünkösdi fesztiválra invitálta a bólyiakat a helyi német önkormányzat. Színes programmal és vásári kavalkáddal várták őket a Batthyányi térre. Az itt ...
Bővebben →Horvátok horgászversenye Töttösön
A hazai, baranyai és a határon túli horvátság baráti találkozojára került sor a töttösi 3 kívánság tónál. A helyszín kiválasztásánál sokat nyomott a l...
Bővebben →Sportos nap a szocotthonban
A társult települések ellátotjait invitálták sport és rekreációs délutánra, a Bólyi Szociális Központ udvarára. Ezen a napon, pihenő sarkot is avatta...
Bővebben →Egy baleset margójára
Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okoz...
Bővebben →Trigo partnertalálkozó a búzában
Nyári terminusához érkezett a Trigo Kft. partnertalálkozóinak sora. Búza fajtabemutatóra invitálták térségünk agrár gazdálkodóit, kiváltképp azokat, a...
Bővebben →Tájházak találkozója Szajkon
Német Nemzetiségi Tájházak s emellett a Dél-dunántúli Tájházak közös találkozójára került sor Szajkon. Az egésznapos program tudományos konferenciáva...
Bővebben →Megyei vadásznap Szentlőrincen
Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem ös...
Bővebben →Munkásszálló épül Bólyban
Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett...
Bővebben →