Helyi hírek, események
Járási közbiztonsági fórum
Rend és biztonság, ezek voltak kulcsszavai a járási közbiztonsági egyeztető fórumnak, amelyre a bólyi Vigadóban került sor. A rendezvényt a megyei rendőrfőkapitányság kezdeményezte, azzal a nem titkolt céllel, hogy valós képet kapjanak a meghívottak, munkájukról és prevenciós tevékenységükről, továbbá megköszönjék a közszereplők és a civilek.hathatós segítségét. Jó tudni, hogy a rendvédelmi szereplők - ideértve a polgárőrséget is - kooperálnak, folyamatosan egyeztetik teendőiket, összehangolják tevékenységüket. Az eseményre illusztris vendégek is érkeztek, így többek között a megyei főkapitány és helyettesei is ellátogattak Bólyba. Minden olyan kezdeményezés, amely az eredményességet javítja, az emberek biztonságérzetét erősíti, csakis hasznos lehet. Így hát a bólyi fórumot is ide sorolhatjuk. Nem árt időszakonként, a finomhangolás a rendvédelmisek között, no és a visszacsatolás a civilek részéről. Bólyban és a térségben, ennek szellemében teszik a dolgukat a helyi szereplők.
A főrabbinál és a zsinagógában jártunk
A pécsi zsinagóga Pécs egyetlen izraelita vallású zsinagógája, ami 1868 és 1869 között épült Feszl Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót tervei alap...
Bővebben →Miniszteri vizit a Terránnál - a cég megkezdte kunszentmiklósi bővítését
A bólyi székhelyű Terrán Kft. mára már, Közép-Európa vezető betontetőcserép gyártója, 100%-os magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat, amely t...
Bővebben →Jávorka kiállítása az opera dallamaira
Végtelen dallam címmel Pécsett a Művészetek és lrodalom Házában különleges tárlatmegnyitóra került sor a művészetpártolók nagy örömére. Jávorka Csaba ...
Bővebben →Foci nélkül nincs május elseje
Hatalmas futball -labdalégvár várta a kicsiket a Borjádi Sportegyesület majálisán. Emellett lehetett kézműveskedni és kisebb méretű labdát terelget a ...
Bővebben →Babarci sportmajális
Szorgos csapatok sokasága készítette a finom ételeket a babarci önkormányzat és a sportegyesület közös majálisán. A séfek minden mozdulatán látni lehe...
Bővebben →Traktorfelvonulás és gyermekkacaj
Szajkon nincs majális traktorok nélkül, mint ahogy éjszaka sincs hold és csillagok nélkül. John Deerok, Zetorok, Deutzok mellett négy kerekű qaudok és...
Bővebben →Felújított lakásba költözhettek
Ekethanásztarász - Összefogunk az otthonért elnevezéssel zajlik uniós program Versenden. A szegregált élethelyzeteket felszámolni hivatott akció keret...
Bővebben →Landreszrat minősítő Pécsváradon
A Landeszrát, avagy a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa idén is megtartotta a magyarországi német ifjúsági fúvószenekarok...
Bővebben →Felújították a Szederkényi Iskolát
Az elmúlt hónapok szorgos munkájának beérett a gyümölcse Szederkényben. A munkások letették a szerszámokat, így ma már egy úgynevezett "csili vili" su...
Bővebben →Földi paradicsom a Botanikában
Egy kis földi paradicsom a Pécsi Tudományegyetem Botanikus kertje. A csaknem 7 hektáros kert gyűjteményeiben, jelenleg 7000 féle növény található, ebb...
Bővebben →Csendes kisváros lesz Harkány
Husqvarna projekt nap, avagy a csendes város jövőképének felvázolása Harkányban címmel került sor az önkormányzat és a helyi Városgazdálkodási Zrt. ál...
Bővebben →Nagyüzem a tejüzemben...
Csak emlékeztetőül, a tavalyi év végén került sor a borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. A...
Bővebben →