Helyi hírek, események
Megújult a Máriakéméndi Kegyhely
A Máriakéméndi Nagyboldogasszony Kegytemplom zarándokhelyként a vallási turizmus újra felfedezett uticéljává vált. Köszönhetően annak is, hogy 2018 tavaszára, hosszú várakozás után elkészültek a kegytemplom előtt álló hatalmas Zsolnay pirogránit angyalszobrok.
A restaurálásra a Mecsek Egyesület tagjai és számos magánszemély és cég adakozott, míg végül közel 3,8 millió forint jött össze. Ezt követően megújult a plébánia és zarándokszállás épülete is. Hamarosan pedig, hazai és uniós forrásokból, a templom épület renoválása is megkezdődhet. S hogy ezen kedvező folyamatok végbementek, ehhoz kellett jó pár ember önzetlen és áldozatkész hozzáállása. Őket pedig Biki Endre koordinálta, aki jelenleg a kegyhely gondnokaként tevékenykedik, korábban pedig turistacsoprtokat vezetett a térségben, érintve a kegyhelyet is. A Máriakéméndi Kegytemplom és környezete az adakozásoknak, pályázati forrásoknak és persze az emberek összefogásának köszönhetően, megújult és folyamatában megújul. Biki Endre gondnokként pedig, kézben tartja a folyamatokat. Sokat köszönhetnek neki az egyházmegyénél és persze a faluban is.
Bálint András "Arany estje"
A Radnóti Színház 13 év után felújította és újra műsorra tűzte Bálint András Arany János estjét, melyet ezúttal Bólyban is bemutatott a nagyközönség e...
Bővebben →A Mesterre emlékeztek
Ismét összejöttek Gehring Tibor barátai, hogy egykori mesterükre és tanárukra emlékezzenek. A kollégium sportcsarnokában lejátszott, Bóly - Lippó bará...
Bővebben →Operettre hangolva
Igazi nosztalgia parti kerekedett, az idei babarci nyugdíjas estből. Minderről egy igen csinos primadonna és egy talpig fess uriember, mondhatni, egy ...
Bővebben →Leányvásár fiatalos programokkal
A zengővárkonyi és pécsváradi magyarok, Lukács-napi őszi vigasságát 1966-ban elevenítették fel először. A hagyomány szerint, amikor a Zengő lábánál mé...
Bővebben →Nemzeti konzultáció két államtitkárral
A FIDESZ- Magyar Polgári Szövetség, a Nemzeti Konzultáció kapcsán országos kampányba kezdett, melynek fontos pilléreként országjáró fórumokon vesznek ...
Bővebben →Országos hírű a Belvárdi Fogadó
A Belvárdi Fogadó rendszeresen ad otthont céges meatingeknek és az ezt követő minőségi ebédről avagy a vacsoráról is gondoskodik. A dabasi székhelyű...
Bővebben →Szívhez szóló nóta est Töttösön
A Pécsi Vígságtévők Társulat, ,,Az Örök magyar nóta" című előadása a magyar klasszikus remekeket viszi el, a vidéken élő időskorú lakossághoz. Ez a...
Bővebben →Köszöntötték a szépkorú, "kerek szülinaposokat"
Neves születesnaposokat köszöntöttek a Bólyi Idősek Gondozási Központjában. Ide kapott meghívást a kisváros valamennyi 70-80-90 évese, illetve 90-en é...
Bővebben →Mecsek Rallye: Herczig nyert, Ranga Peti 4.
Péntektől-vasárnapig zajlott, az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye, amely az ORB és ORC sorozat számára a prológgal, a Historic Eb nemzetközi mezőnye szám...
Bővebben →Landesrat seregszemle Bólyban
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, "Sváb hangulatok" elnevezéssel, országos kiszenekari találkozóra került sor a bólyi Erzsébet Vigadó...
Bővebben →Megjöttek a rokonyok Várkonyba...
Napsütesben lubickoló "Sütt Gesztinyés" Lukács-napi búcsút rendeztek, ismét Zengővárkonyon. A várkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület, ezúttal is ...
Bővebben →Babarci szüreti mulatság
A babarci szüreti mulatságoknak, mély gyökerei vannak a faluban, csakúgy mint a szőlőtőkéknek. Az itt élő dolgos magyarság és svábság múltjából datáló...
Bővebben →