Helyi hírek, események


Értékeltek és jutalmaztak a Bólyi Sportegyesületnél

2020.02.23

Előbb mérleget vontak, majd örömükben táncra is perdültek az esti sportbálon a Bólyi SE vezetői és sportolói. A szokásos elnöki értékelés után a szakosztályvezetők külön is megtették a mögöttünk hagyott esztendő szakmai mérlegelését, kiemelve a legszebb és legemlékezetesebb sikereket. Valamennyi sportágban jutalmazták legjobb sportolókat, akik 2019-ben kitüntek teljesítményükkel. A Bólyi SE számára sok újdonságot hozott az óév, a legjelentősebb esemény a sportegyesület 100 éves jubileuma volt, sok sok eseménnyel, Eurocamppal és könyvbemutatóval színesítve. Továbbra is az önkormányzat a legjelentősebb támogató, ezzel együtt önzetlen vállalkozók is hozzá járulnak az SE működéséhez. Van mire büszkének lenni, a gyermeklétszám, s így az utánpótlás helyzete egyre bíztatóbb. Az új esztendőben is bizonyítani szeretnék a Bólyi SE szakosztályai létjogosultságukat. Még több fiatalt bevonva az aktív sportolók sorába. Az elért sikerek pedig.muníciót jelenthetnek a következő időszakra is, további lendületet adva a hétköznapok kemény s kitartó edzéseihez.


Szól a rádió

2018.02.08

Orion, Videoton, Tesla, Elprom, Resprom, Siemens, Philips, Grundig, csak néhány márkanév a régi idők rádió klasszikusaiból. A Lánycsóki Rádiómúzeumban...

Bővebben →

Félévi bizonyítvány

2018.02.08

Máris elrepült a tanév első fele, gyermekünk haza hozta a várva várt értesítőt. S hogy ebben van-e meglepetés, azonnal kiderült. A félévi bukás vagy a...

Bővebben →

Vince-napi bormustra

2018.02.08

A hagyományokhoz hűen megtartották Mohácson az immáron lX. Vince-napi Bormustrát. A szervezők minden 2017-es bort szívesen láttak a megmérettetésen. ...

Bővebben →

15.Sombereki Gazdabál

2018.02.01

A Somberek és Térsége Gazdakör 15. jubileumi Gazdabáljára került sor a sombereki Granáriumban. Az eseményt igen illusztris vendégek tisztelték meg jel...

Bővebben →

A Megyei Svábbál patinája

2018.02.01

A Baranya Megyei Közgyűlés díszterme a mögöttünk hagyott évtitedek alatt, sok tucat patinás bálnak adott már otthont. Így természetesen a megyében ige...

Bővebben →

A Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepe

2018.02.01

A magyar kultúra napját, 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le, a Himnusz kézirat...

Bővebben →

Vince-napi pincejárás

2018.01.24

A Vince-napi hagyományt több versike, rigmus is őrzi, melyek közül talán a következők a legismertebbek: ,,Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres...

Bővebben →

A bálok bálja Szediben

2018.01.24

A 27. Sváb bált rendezték meg zsinorban, a szederkényiek. Második éve a Diamant Kapelle a hangulatfelelős és mitagadás ismét remek buli hangulatot t...

Bővebben →

Állami megemlékezés Bólyban

2018.01.24

Magyarország Kormánya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Bóly Város Önkormányzata és a Bólyi Német Önkormányzat közös szervezésében kerü...

Bővebben →

Az UnteRock muzsikájára ropták Olaszon

2018.01.24

Brazilia és Finnország után Olaszon is fellépet a sváb muzsika hazai sztárcsapata, az UnteRock Együttes. A báliszezon számukra igazi kánoán, hiszen té...

Bővebben →

Dittrich Tamás nyomdokain járnak

2018.01.24

Dittrich Tamás egykori sikereire építkező bólyi atlétikai élet ma is tevékenyen létezik. Ez nagy dolog, hisz a megyében is számos szakosztály szünt me...

Bővebben →

Országos német gála a Kodály Központban

2018.01.24

Idén 22. alkalommal került sor, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén ünnepelnek. A szokásjog sz...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162