Helyi hírek, események
A jó farsangi fánkból, sosem elég
A Szajki Német Önkormányzat 9. Fánk Kavalkádja ismét lázba hozta a szorgos és szaporán sütögető nagyikat. Ezúttal is a helyi kultúrházban "randevúztak" egymással, hogy egy igen aktív szombat délután során, több száz fánkot gyártsanak le az ínyenc falatokat imádó unokáknak és dédunokáknak. Választék pedig akadt bőven, hiszen csörögét avagy forgácsfánkot, farsangi fánkot, szalagos fánkot, rózsafánkot, virágfánkot, no és amerikai fánkot, egyaránt készítettek. Csak, hogy néhány példát megemlítsünk a szajki nagyik fantáziadús repertoárjából. Szorgos csoportokban folyt a munka, hogy időre elkészüljenek a finomságok. Időközben pesze mi is kóstolgattuk, a kisült fánkokat. Higgyék el, egyik jobb volt mint a másik. No de ne rohanjunk előre ennyire. Hisz a gyerekek táncoltak is és ajándék műsort is nézhettek, nem is egyet, hanem mindjárt kettőt is. A program zárásaként a gyerekek, kísérőikkel együtt mind megették a farsangi fánkokat és a léberkéze szendvicseket. Nem hiába jönnek el kóstolgatni 9. éve, amit eléjük tesznek, annak hírmondója sem marad.
Utak, új óvoda, csarnok és a köztéri virágok
Bólyi TOP-os és EFOP-os pályázatok várnak elbírálásra vagy éppen már kivitelezésre. A projektötletekben és azok megvalósításában mindig erős kisvárosb...
Bővebben →Kuncogó apróságok
A baba bábszínház Bólyba érkezett. A Cini Cini muzsika című produkcióval szórakoztatta a legkisebbeket a pécsi Bóbita társulatának két kiváló bábszíné...
Bővebben →Bűnmegelőzés összefogással
Folytatódott a megyei bűnmegelőzési fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást a témafelelős szakemberek. Dr. Fellegi Norbert, a Baranya Me...
Bővebben →Hárs Tibort jutalmazták a Best of Pécsen
A Pécs-Mecsek Borút Egyesület és a Pécsi Borvidék Hegyközségi Tanácsának szervezésében, Best of Pécs elnevezéssel a borvidék legszebb, avagy a prémium...
Bővebben →Nagyikkal készültek a finom sütik
Szülők és nagyszülők részvételével folytatódtak az Őszanyó hetek tartalmas programjai a bólyi óvodában. A Szivárvány csoportban a nagyik avatták be a ...
Bővebben →Horvát tapasztalatszerzés borászainknál
Kisebb és nagyobb horvát baranyai szőlészetek és borászatok képviselői látogattak el a pécsi és a villányi borvidékre, tapasztalatszerzés céljából. Mi...
Bővebben →Vitézi próba az óvodában
Javában tartanak az Őszanyó hetek programjai a bólyi óvodában. A korábbi egy hét történeseit tudatossan széthúzták több hétre, hogy ne terheljék túl...
Bővebben →Átadták az új műfüvest Bólyban
A várva várt bólyi műfüves kispálya elkészült, azt annak rendje és módja szerint adták át használatra, a legkisebb futballistáknak. A TAO források fel...
Bővebben →Zongoravarázs a Vigadóban
A PTE Művészeti Kar - Zeneműveszeti Intézetének köszönhetően, újabb nívós és színvonalas koncertre került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. A Szólóhangs...
Bővebben →Elismerő címek Szederkényben
Szederkény Önkormányzata jó hangulatú s egyben tartalmas nyugdíjas délutánra invitálta a település szépkorú lakosságát. Ennek keretében köszöntötték a...
Bővebben →A Sárdi örökség
"Kékfestőnek lenni Isten áldása" ezek Sárdi János egykori nyárádi kékfestő mester gondolatai, melyet hitvallásként magáénak tud be fia és szakmai ör...
Bővebben →Hullanak a levelek Nyárádon
Nagynyáradon óriási kihívást jelent az őszi levélhullás. Legfőképp a főutcán jelent napi szintű munkát a temérdek mennyiségű levél összeszedése. Erről...
Bővebben →