Helyi hírek, események
Vince nap szűkebb körben
Vince napja jeles nap a borászok és borkedvelők számára. A szőlősgazdák ugyanis ezen a napon jósolják meg az őszi termés minőségét és mennyiségét, a Vince nap időjárásából és a metszett vincevesszők állapotából. E napon pincéről pincére járva áldomásoznak, kóstolják egymás borait, a tőkékre pedig Isten áldását kérik. A január 22-én metszett vesszőket vízbe állítva hajtatják; a hagyomány szerint a rügyek mennyiségéből lehet következtetni arra, hogy bőséges lesz-e a termés. Ha “megcsordul Vince, tele a pince” – a csapadék tehát jót jelent, de a “fényes Vince, tele pince” mondás is járja mifelénk, így a mohácsi hegyoldalban is.
Akár milyen zord is az idő január végén, érdemes ellátogatni a borospincékhez, hogy jó borokat kostólgatva, vidámsággal teljen az időnk. Egy-egy ásonyommal pedig lejebb lehet kerülni a hordókban, hisz az új borból van még abban jócskán. A "Vincézés" hagyománya pedig, a következő évtizedekre is fennmarad, amig csak szőlő terem ezen a vidéken.
Városi díjak Államalapításunk ünnepén
Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus...
Bővebben →Megáldották és megszegték az Új Kenyeret
Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek. Az Atya hosszasan méltatta Szent István államalapítónk világi mu...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötéte...
Bővebben →Focitábor Szediben
2×1 hetes nyári táborban focizhattak reggeltől koraestig a szederkényi és olaszi gyerekek, kiváló edzők felügyelete mellett. A Szedi SE mindenévben ...
Bővebben →25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok
A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, eg...
Bővebben →Alkottak és játszottak az erzsébeti gyerekek
Immáron 3. alkalommal szervezett 2x1 hetes kézműves és fafaragó nyári tábort, az Erzsébeti Önkormányzat és német önkormázat a falu és a térség gyermek...
Bővebben →Lakodalom van a mi utcánkban...
A Mároki Lakodalmas Parádé telitalálatnak bizonyúlt a falusi szórakoztató és vendéglátó "ötletbörzén". Csodájára is járnak évek óta a pár száz lelket ...
Bővebben →Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen
Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték ös...
Bővebben →Közönségtalálkozó Michelisszel
A pécsi Gokart Arénában került sor a MlRA csapat és Michelisz Norbertnek, a túraautó világbajnokság ezüstérmesének közönségtalálkozójára. Az esemény j...
Bővebben →Újpetrei vigadalom
A szikrázó napsütésben, árnyékot adó félsátor alatt, terített asztal mellett ülve tekinthették meg az újpetreiek a falunapi kultúrműsort. A színes pro...
Bővebben →A lippói vegyespöri ízvilága
Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a lippóiak falunapjuk kapcsán. Az önkormányzat nagylelkű felajánlásának köszönhetően, ugyanis biztosított va...
Bővebben →Német alkotótábor a Vigadóban
Lassan finiséhez ér az idei vakáció. Mindeközben, mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a helyi német önkormányzat által ...
Bővebben →