Helyi hírek, események


Csarnokavató torna Bólyban

2016.05.18

Amatőr csapatok részére rendeztek női kézilabda tornát a Bólyiak. A hazaiakon kívül, a Szeged melletti Algyőről, Véméndről és Pécsről érkeztek kiváló képességű kézisek. Az itt játszók számára, ma már a napi mozgás a lényeg, nem egy rakkolós bajnokságban való szereplés. A tornát rendező Burai József (Bungi) örömét fejezte ki, hogy a régi barátok és "harcostársak" elfogadták meghívásukat és egy jó kis sportos napot tölthettek együtt, felidézve a múlt emlékeit is. Burai Szabolcs játékvezetőként vette ki a részét a példaértékű kezdeményezésből. Elmondása szerint sportszerű meccsek zajlottak, senkit nem kellett megfegyelmeznie sportszerűtlenség miatt. Édesapjára és kézilabdaszeretetére való tekintettel, első szóra sípot ragadott és már jött is az új bólyi csarnokba. A legtávolabbról érkező algyőiek korán keltek, hogy időben itt legyenek Bólyba. A végén még a dobogót is sikerült megcsípniük. Küzdelmes mérkőzesek után a tornát végül a Pécsi Garleó nyerte a Bóly előtt. 3. az Algyő lett, míg 4. a Véménd gárdája. Érdekesség, hogy az első három helyezettnek egyaránt 4 pontja lett, csak a gólkülönbség döntött a végső sorrend tekintetében. A legjobb góllövő: Schnell Nikoletta (Véménd) lett. A legtechnikásabb játékos: Stix Csilla (Pécs), a legjobb kapus Ulrich Éva (Bóly), míg a legsportszerűbb csapat az Algyő lett. Gratulálunk minden szervezőnek és résztvevőnek, jó kis torna volt ez! A Bóly TV természetesen beszámol az eseményről.


Tanévet zártak a drámások

2018.06.28

A Forrás Művészeti Stúdiót vezető Antoni Andrea drámatanár, hosszú évek óta oktatja a bólyi gyerekeket. Több korosztályban pallérozza kommunikációs és...

Bővebben →

Mandalát építettek a jógások

2018.06.28

Mandala építésére vállalkoztak a bólyi jógások. A jóga világnapja alkalmával szerették volna felhívni a figyelmet közösségükre, a szellemi és testi eg...

Bővebben →

Magonc tábor új centrumban

2018.06.28

A bólyi Magonc Tanoda kétszer egy hetes nyári tábora, tartalmas programokkal csalogatta a helyi és térségben élő gyerekeket. Az önkormányzat által kia...

Bővebben →

Családok Átmeneti Otthona

2018.06.28

A családok átmeneti otthona, ahogy a neve is sugallja, átmeneti megoldást jelent azon rászorulók számára, akiknek jelentős "törés következik be" az él...

Bővebben →

Hittantábor Liptódon

2018.06.28

Három nap erejéig, a bólyi hittantáborosok vették birtokba a liptódi Jó Madár Ifjúsági Tábort. A szép hagyományokkal bíró, nyár eleji közösségépítő tá...

Bővebben →

Tanévzáró Szederkényben

2018.06.28

Eljött a várva várt utolsó nap, tanávzáró és a hagyományos ballagás. Szederkényben 14 végzős diák ballagott idén. Bár a létszám nem volt nagy, de a gy...

Bővebben →

Ballagás Bólyban, búcsú könnyekkel

2018.06.28

Elballagtak a Bólyi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola végzős diákjai. Szép emlékekkel, leküzdött akadályokkal és sok sok sikerrel a batyujukban...

Bővebben →

Versendi minta projekt

2018.06.28

Esélyteremtés a köznevelésben címmel, az EFOP keretében megvalósuló, 3 éves program folyik a Versendi Általános Iskolában. Kiállítás és művészeti bemu...

Bővebben →

Jövőkonferencia az egyetemen

2018.06.28

Kutatáshasznosítás, technológiai-transzfer, robotika, high-tech technológiák, 3D az egészségügyben és a művészetek világában, no és a modernkori bűnül...

Bővebben →

Puskás Bálint fotói díszitik a szocotthont

2018.06.28

Puskás Bálint egykori iskolaigazgató fotóiból nyílt állandó tárlat, a bólyi Szociális Központban. A pillanat varázsát megragadó fotográfus csodálatos ...

Bővebben →

Falusi turizmus Liptódon

2018.06.28

Ha friss vidéki levegőre vágyunk és a falusi turizmus fellegvárát kutatjuk Dél-Baranyában, hamar rátalálhatunk a mindössze 180 lelket számláló kis fal...

Bővebben →

Erősemberek világbajnoksága

2018.06.22

Hatalmas kőgolyók, kofferek, súlyok és a világ legerősebb emberei érkeztek a pécsi Lauber Sportcsarnok küzdőterére, ahol hazai pályán a Natúr Erős Emb...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162