Helyi hírek, események
Csarnokavató torna Bólyban
Amatőr csapatok részére rendeztek női kézilabda tornát a Bólyiak. A hazaiakon kívül, a Szeged melletti Algyőről, Véméndről és Pécsről érkeztek kiváló képességű kézisek. Az itt játszók számára, ma már a napi mozgás a lényeg, nem egy rakkolós bajnokságban való szereplés. A tornát rendező Burai József (Bungi) örömét fejezte ki, hogy a régi barátok és "harcostársak" elfogadták meghívásukat és egy jó kis sportos napot tölthettek együtt, felidézve a múlt emlékeit is. Burai Szabolcs játékvezetőként vette ki a részét a példaértékű kezdeményezésből. Elmondása szerint sportszerű meccsek zajlottak, senkit nem kellett megfegyelmeznie sportszerűtlenség miatt. Édesapjára és kézilabdaszeretetére való tekintettel, első szóra sípot ragadott és már jött is az új bólyi csarnokba. A legtávolabbról érkező algyőiek korán keltek, hogy időben itt legyenek Bólyba. A végén még a dobogót is sikerült megcsípniük. Küzdelmes mérkőzesek után a tornát végül a Pécsi Garleó nyerte a Bóly előtt. 3. az Algyő lett, míg 4. a Véménd gárdája. Érdekesség, hogy az első három helyezettnek egyaránt 4 pontja lett, csak a gólkülönbség döntött a végső sorrend tekintetében. A legjobb góllövő: Schnell Nikoletta (Véménd) lett. A legtechnikásabb játékos: Stix Csilla (Pécs), a legjobb kapus Ulrich Éva (Bóly), míg a legsportszerűbb csapat az Algyő lett. Gratulálunk minden szervezőnek és résztvevőnek, jó kis torna volt ez! A Bóly TV természetesen beszámol az eseményről.
Áldott karácsonyt kívánunk!
Elindul újra a mese! Fényt porzik gyémánt szekere! Minden csillag egy kereke! Ezeregy angyal száll vele! Jön, emberek, jön, jön az égből I...
Bővebben →Nyárádi falukarácsony
A Nyárádi Művészeti Egyesület, a Nagynyárád-Grossnaarad Magyar-Német Baráti Kör, a Kolping Család Egyesült, továbbá a nyugdíjasok és az óvodások jóvol...
Bővebben →Mennynek muzsikája
A bólyi Szociális Központ "nagy karácsonyára" a lakók hozzátartozóit is meginvitálták. Sokan el is fogadták a meghívást és nem csaladkoztak, hiszen kü...
Bővebben →Az emberi faj története Krisztusig
A bólyi Moziban, " A homoszapiensz története, Krisztus születéséig" címmel tartott, érdekfeszítő előadást, dr.Nagyváradi László egyetemi tanár. Nem el...
Bővebben →Színes paletta karácsonyra
Falukarácsony volt ez a javából. Zsúfolásig megtelt kultúrházban rendezték meg az idei, szederkényi karácsonyi műsort. Ez alkalommal is az általános i...
Bővebben →Újpetrei karácsonyi árnyjáték
Korábban közös karácsonyi műsorral kedveskedett az újpetrei iskola és óvoda a község lakóinak, míg idén az intézményvezetők más koncepciót választotta...
Bővebben →Ádventi együttlét
Karácsonyi hangversenyre került sor a bólyi katolikus templomban. Mindez egy szép hagyományokkal rendelkező, ünnepek előtti rendezvény, közkedvelt kul...
Bővebben →Meghitt műsor Szediben
A Szederkényei Nyugdíjasok Egyesülete, idén is nívós programmal búcsúztatta az óévet. Karácsonyi műsorukban szerepet kaptak, a Szederkényi Iskolából...
Bővebben →Fúvószenére énekeltek a kórusok
A babarci katolikus templom közönsége rég látott ennyi fellépőt, ádventi koncert alkalmával. Idén a helyi fúvószenkar mellett, a kisnyárádi, a lánycsó...
Bővebben →Megünnepelték az Év fáját
10. alkalommal rendezett karácsonyi gálaműsort a Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület. Idén valami újjal próbálkoztak, mégpedig egy zenés,...
Bővebben →Bólyi suli karácsony
A Bólyi Zeneiskola valamennyi tanszaka, sőt egykori diákjai is szerepeltek a suli karácsonyi koncertjén. Gyönyörű szép dallamok, közismert zeneművek t...
Bővebben →Cipősdoboz ajándék akció
A Fecske nevű paci megrakott speditert húzott maga mögött. Rajta sok száz rászoruló gyermek, ajándékdobozával. Mindez nemes és önzetlen felajánlások h...
Bővebben →